Hogwarts Legacy (2023)

Már értem, miért nem kapott semmilyen elismerést ez a játék a Game Awards-on. Alapvetően a Hogwarts Legacy egy remek játék, de díjra jelölni, pláne nyertesnek kihozni bármilyen kategóriában, egy ennyire erős évben, mint 2023 volt, szemöldök ráncolást ért volna. Előre is bocs, de itt-ott lesz benne spoiler.

Mikor kijött a játék, a játékos társadalom el volt ájulva tőle, akkora hype alakult ki körülötte, hogy gyakorlatilag a csapból is ez folyt, ráadásul a nem sokkal később érkező Jedi Survivor iránti lelkesedést is rendesen beárnyékolta a játék sikere. Majd eltelt fél év, s mintha mindenki el is felejtette volna, még fél év múlva meg csak arra ocsúdott mindenki, hogy hoppá, ez 2023-as játék, mégse jelölték Game Awards-on.

Hi-fi Rush korrektebb hangon

Tavaly év elején a semmiből robbant be ez a játék, és az első videók, képek alapján rögtön úgy éreztem, hogy ezt egyszer ki kell próbálnom. Nem azért, mert akkora nagy megfejtés lenne az alkotás, csupán volt egy feel good aurája, ami vonzott benne. Végül csak év végén húztam be Steam-en, majd kipróbálása után nem sokkal rittyentettem róla egy eléggé indulatos írást. Most ezt szándékozom árnyalni a második felvonással. A véleményem a játékról csak minimálisan változott, szóval továbbra is elég nagy csalódásnak tartom.

Nimona (2023)

A Netflix tavaly nagyot durrantott a Nimonával, ami eléggé kétes hírnévre tett szert, lévén a közönség egyik fele az egekbe magasztalta, míg a másik fele ki volt akadva a szokásos Netflix húzásokon. Annyi bizonyos, hogy a Disneynek most fájhat a feje, mivel a századik évfordulóra csak egy Wish-re futotta neki, miközben lehetett volna egy Nimonája is, ha nem szántja be a Blue Sky-t.

Hi-fi Rush, népszerűtlen leszek vele

Vannak játékok, amelyek méltán szolgálnak rá a népszerűségre, vagy ellenkezőleg, a közutálatra. A Hi-fi Rush a harmadik kategóriába tartozik, azaz mindenki áradozik róla, de ezek a pozitív vélemények mind az első óra alapján készültek. Chai kalandjai ugyanis a frusztráló jelzővel jellemezhetőek úgy a történet harmadától felfelé.

Disney100: Tibi bácsi sem volt ennyire kínos

Idén ünnepli az egeres stúdió századi évfordulóját, és a centenárium alkalmából hatalmas ünnepség sorozatot csaptak, szenzációs filmekkel és animációkkal leptek meg minket, egész évben hype-ban tartottak bennünket, amit megkoronázott az év végi legnagyobb attrakciójuk, a Wish (magyarban Kívánság) című instant klasszikusuk. Mindezt megfejelték olyan izgalmas bejelentésekkel, mint az érkező Star Wars és Marvel tartalmak, új toyline-okat lepleztek le és a videójáték ipart is elárasztották szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb tartalmakkal.

A valóság az, hogy mindennek az ellenkezője történt meg. Sőt, megkoronázása volt az elmúlt öt év negatív teljesítményének.

Rövid kritikák 14

Ezúttal három sorozatról lesz szó. Mindhárom megérdemelne igazából önálló kritikát, de ahhoz túl lusta vagyok. Emellett mindhárom fellelhető a Disney+ kínálatában, ami azt hiszem sokat elárul a várható minőségről.

Elemi (Elemental, 2023)

Már régen túl van a Pixar fénykorán, és valljuk be, az utóbbi években nem igazán hagyott maradandót az animációs filmek történetében. Akadt ugyan pár jobban sikerült alkotásuk, de ezekre rendre jutott legalább egy középszerű, olykor kifejezetten rossz darab is. Így érthető módon, erősen szkeptikus voltam az Elemi felé már az előzetes megtekintése után is, ezért különösen nem voltak elvárásaim iránta. Pont ebből kifolyólag, egészen pozitív csalódásként éltem meg a lámpás stúdió legújabb alkotását.

Na nem azért, mert olyan hű de jó alkotás volna, sőt, valahogy úgy vagyok vele, mint a Meridával, vagyis meg lehet nézni, a maga módján még szórakoztató is, csak bármelyik másik stúdiótól jött volna, dicsérném, a Pixartól viszont ez kevés. Közben kibukik a stúdió sikerkorszakának rákfenéje is, hisz mostanra látványosan összeroskadt a 2000-es években lefektetett minőségi alapok jelentette elvárások alatt, amit azzal igyekszik kompenzálni, hogy vagy a nosztalgia receptorokra hajt, vagy épp politizál. De ezek csak tünetei annak a kreatív deficitnek, amit Lasseter távozása eredményezett, mivel korábban bizonyították, hogy ha folytatásról van szó, tudnak ők jót produkálni, és az aktuális üzenetek átadásában is bizonyítottak már pozitív értelemben. Ehhez képest az Agymanók és a Coco kivételével, egyáltalán nem éreztem azt a jellegzetes Pixar ízt az animációikon, műveik többsége a látványos techdemó szintjén nem nagyon volt képes túlmutatni. Bár néha még ez is nehezükre esett (lásd. Pirul a panda, ami csak nyomokban tanúsított vizualitás terén minőséget).

Nem akarok Szirmaiba átmenni, de ez kikívánkozott belőlem.

Mavka, az erdő őrzője (Мавка. Лісова пісня/Mavka, The Forest Song, 2023)

Nem sűrűn találkozom olyan alkotással, aminél nem tudom eldönteni, hogy ez most jó volt, vagy ellenkezőleg, nos a Mavka pont ebbe a kategóriába tartozik. Az a kevés értékelés, amit találtam neten, leginkább ajnározza (jelen nemzetközi helyzetben valahol érthető is), bár szerintem azért a szuperlatívuszokra nem szolgált rá. Így viszont napok óta azon kattog az agyam, hogy mégis miként értékeljem? Nem is csak azért, mert ha negatívat mondok róla, akkor ilyennek tartanak, ha meg pozitívat, akkor olyannak, hanem mert alapból is ott a gond vele, hogy rettenetesen olcsó húzások vegyülnek benne a meghatóan széppel. Az egyik pillanatban, mintha az Asylum készítette volna, a másikban meg a Dreamworks minőségét hozza.

10 éves a blog

Bizony, ennyi idő eltelt, tíz évesek lettünk. Durva belegondolni, hogy repül az idő. Azt nem állítanám: mintha tegnap lett volna, de az is igaz, nem gondoltam, hogy ilyen hosszan kitartok ezen projekt mellett. Persze nem indult döccenő mentesen a történet, így arra jutottam, ezen jeles alkalom kapcsán, kicsit áttekintem a blog történetét, néhány statisztikai adattal megspékelve (nem szándékozom túlzásokba esni).

Még Péter hatására jött az ötlet, hogy volna nekem is mit az éterbe irkálni, de csak 2013-ban követte tett az elhatározást. Bevallom, hamar rájöttem akkor, hogy igazán nem tudok miről írni. Összeállítottam gyors egymás után három írást is, melyek közül igazán egyikkel sem voltam elégedett, majd az élet úgy hozta, hogy minden más jobban érdekelt. Így jó három évre tetszhalott állapotba került a blog. Ebben szerepe volt a magánéleten kívül annak is, hogy eredetileg ilyen történelmi, régészeti tematikában képzeltem el a felületet, végül pont ahhoz nem volt kellő ihletem. Azóta az első posztokból csak egy maradt meg, a többit töröltem.

Metallica utolsó albuma

Nem olyan rég írtam egy összefoglalást a Metallica albumairól, és annak apropójából arra jutottam, hogy még legfeljebb egy album van bennük. Nos, ez az album elérkezett, és a teljesítményét nézve, nem lennék meglepődve, ha beigazolódna a prognózisom. Mikor a Chasing Light-ot meghallgattam, még úgy vélekedtem, hogy olyan címet adok ennek az írásnak, hogy: Egy jó Curriculum Vitae a 72 Seasons. Nos, a 72 Seasons hosszú távon leginkább csalódást okozott, na nem azért, mert rossz lenne, hanem mert ott van benne az ígéret egy jó korongra, mégse sikerül teljesítenie azt.