Érdekes, hogy míg a 2000-es évek kapcsán minden jelölt lista mellé össze lehetett szedni még annyi olyan alkotást, amiket méltatlanul mellőzött az Akadémia, ez a lendület valahogy a 2010-es évek elején elfogyott. Annak ellenére, hogy rengeteg animációs film jelent meg 2012-ben, mégis azt kell mondjam, hogy alig egy-két alkotást hiányoltam az öt jelöltön túl. Ekkor már egyértelműen a folytatások korát éljük, tehát kaptunk Jégkorszak, Madagaszkár folytatásokat, melyek nem mondhatók a műfaj legjobbjainak. Kaptunk Hotel Transylvania-t, ami egy remek szórakozás, de nem az a kategória, amit valaha is hiányolnék egy Oscar jelölésről.
Mindezt megfejelte az Akadémia azzal, hogy meglehetősen vitatható döntést hoztak a győztes kapcsán.
Merida, a bátor (Brave, 2012)
Ekkor talán még nem is sejtettük, hogy a Pixar fénykora leáldozott a Verdák 2-vel. A Merida ugyanis még szórakoztatónak mondható, valamint a későbbi Agymanók alapján úgy tűnt, ez csak egy hullámvölgy. A Merida, bár nem a Pixar legjobb alkotása, szerintem simán vállalható, és a köpködése inkább azért van, mert a stúdió korábbi teljesítményéhez képest ez túlzottan Disney-s lett, illetve elég laposnak hatott.
Sőt, ha a Disney csinálja, akkor messze nem lett volna ekkora negatív visszhangja. Kétségtelen, nem a legkreatívabb történettel rendelkezik, meg azt is megfigyelhetjük, hogy gyakorlatilag innen indult el a Disney-Pixar karakterek és történetek politikai irányba tolódása.
Mégis, akármennyire elszórakoztatott a Merida, valójában csak technikai téren mutatott fejlődést. Lényegében ez volt az első Pixar film, amiben emberi lények lettek a főszereplők, ezért az addigi ember ábrázolásaik meglehetős sutaságát le kellett vetkőzzék, ami terén komoly grafikai teljesítmény volt a hajak és állatszőrök animálása. A története kissé zavarosan alakult, mármint a végére, míg a főszereplőnél meg tudom érteni, hogy sokakat idegesített Merida személyisége, mert akkora tini-picsahisztit levágott, hogy csodaszámba megy a szülei türelme. A történelmi helyzetbe ágyazással együtt valóban zavarba ejtő lehet így. De engem ennél az alkotásnál ez még nem zavart.
Mindezzel együtt is, bár a jelölését még elfogadhatónak tartom, a győzelmét már nem. Azért messze nem akkora durranás ám, sőt, ahogy elnézem mára elég rendesen feledésbe is merült. Az Akadémia döntése itt eléggé határozottan politikai lehetett. 6/10 pont.
Egy apróságot még tegyünk hozzá, a Meridát nem tekintem történelminek, mert ahhoz túlzottan elrugaszkodik a hitelességtől. Ez simán egy fantasy, mitológiai elemekre építkező coming of age alkotás számomra.
Frankenweenie (2012)
Fura, hogy volt képes Tim Burton egy húsz perces rövid filmből egész estésre felduzzasztott stop-motion animációt csinálni úgy, hogy a többlet idő ellenére olyan az egész, mintha semmit nem adott volna hozzá az 1984-es változathoz. Pedig változtatást azért eszközölt rajta, itt nagyobb hangsúlyt kaptak Victor iskolatársai, akik vittek némi plusz színt a történetbe. Nem mondható róluk, hogy összetett karakterek lennének, zömmel tipikus Tim Burton-ös klisé figurák: iskolai bully, fura macskás csaj, eminens tanuló ázsiai, meg az alamuszi patkány, aki mindenhova behízelgi magát, hogy előnyt kovácsoljon magának.
Technikai oldalról hozza a szokásos Tim Burton stílust, gótikus elemek vegyítve az 50-es évek Stepford életérzésével és szörnyfilmjeinek hangulatával, mindezt fekete-fehérben. Rövidsége ellenére egy kifejezetten szórakoztató és megkapó darabnak tartom, ami próbált is szólni valamiről, az elengedésről. Akarom mondani csak félig, mivel nem bírta megállni a készítő, hogy Sparky halott maradjon. Ez számomra eléggé negatívum. Mindezzel együtt is, szórakoztatóbb, mint a Merida. 7/10 pont.
ParaNorman (2012)
Úgy tűnik, ez a stop-motion éve volt. 🙂 A ParaNorman egy érdekes, fura alkotás. Akár a Frankenweenie, ez is a gyerekhorror műfajában mozog, ráadásul az a Laika követte el, mely Burton mellett tanulta ki a formátumot, majd megalkotta a zseniális Coraline-t. Ehhez képest elég laposra sikerült, pedig többet vártam volna tőle a stúdió korábbi műve után.
Ilyen tipikus kilúgozott horror történetet kapunk szellemek járta várossal, idióta mellékszereplőkkel, Scooby-Doo-ba illő klisékkel, amit igazából csak az antagonista kompenzált némiképp. Egyszer meg lehetett nézni, de másodjára már nem vállalnám be. Nagyon újat, mást nem is tesz le az asztalra, szóval a felvonultatottak körében talán ez a leggyengébb eresztés. Ennek a helyére simán beraktam volna az Oscarra amúgy is alkalmasabb Rise of the Guardians-t. 6/10 pont, de úgy, hogy azért még a Merida is élvezetesebb nála.
Kalózok! A kétballábas banda (The Pirates! In an Adventure with Scientists!, 2012)
Rendesen meglepett, hogy ez mennyire zseniális. Pedig az Aardmantól lehetett volna számítani erre, csak ők is olyanok, mint a Dreamworks, elég hullámzó az alkotásaik értékelhetősége. A Kalózok egy tipikusan angol abszurd humorra építő alkotás, ami elsősorban főhőseink balfékségére építi a komikumot, de nem az esős-kelős szinten, hanem sokkal inkább a “Folytassa” filmek és a Monty Python humor köszön vissza belőle. Eleve az már remek indítás, hogy a kalózcsapat benevez az év kalóza díjra, de ehelyett egy tudományos versenyen szereznek első helyezést. A helyzetkomikumok mellett a magyar szinkron remek szójáték viccekkel is operált (és nem az olcsó szóviccek szintjén), szóval ezen a téren is csillagos ötösre vizsgázott.
Hot ha valami negatívumot is említenem kellene, két dolog terén éreztem némi csalódottságot: az egyik, hogy megpróbálta magát történelmi kontextusba helyezni, ami indokolatlan és felesleges volt, annak tükrében, hogy a témának lényegében minden aspektusát igyekezett parodizálni, és komolytalanul kezelni; a másik, hogy elég klisés lett a fordulatok terén. De ez utóbbit nem éreztem annyira vészes problémának, mivel kompenzálta a kreatív vizualitás és humor.
Külön tetszett, hogy nem próbált mindent megmagyarázni, vagy megmutatni, számos elmeséletlen történetre találni benne, ha alaposan odafigyel a néző, és a férfinak öltözött kalóz csajt sem leplezték le a főszereplő előtt, amiért megint csak jár a piros pont (legalább egy klisé kapcsán megállták, hogy ne süssék el).
Míg ezt nem néztem meg, abszolút két alkotás versengett bennem a 2012-es animációs filmek között, de be kell látnom, ez is simán megérdemelte volna az Oscart, talán a Ralphnál is jobban. 9/10 pont.
Rontó Ralph (Wreck-It Ralph, 2012)
Egyik kedvencem a Disney repertoárjának 2000 utáni felhozatalából, ahogy Ralph mint egy porcelánboltba tévedt elefánt, szétveri a játéktermi játékok nyugodt, megszokott életét, csak azért, mert unja, hogy ő az ügyeletes gonosz a saját játékában. Sajnos itt Magyarországon nem nagyon alakulhatott ki kötődés az árkád gépek iránt, lévén a fővárost leszámítva, mindenütt csak mutatóban akadtak ilyenek nálunk. Míg Amerikában ennek hatalmas kultúrája van, így ez az alkotás elsősorban annak a közönségnek készült, akik a 80-as években tonna számra dobálták a negyeddollárost ezekbe a masinákba. Valahol mégis átélhető ezeknek a játékoknak a közege, hisz aki gamer, az csak találkozott valamilyne formában ezekkel az ősi alkotásokkal (jó, pont a főszereplő játékok fiktívek, de az áthallásuk ott van).
Mély elemzésbe nem bocsátkoznék, ahhoz kevés vagyok. Sokáig úgy gondoltam, hogy a jelöltek közül ez érdemelte volna meg az aranyszobrot, minden esetre attól nem állok el, hogy jobban rászolgált volna, mint a Merida. A Rontó Ralph lényegében azon Disney alkotások sorába tartozik, amelyek méltóbbak voltak a díjazásra, mint azok, amelyek ténylegesen győztek, és amiket mindenképp megnézendőnek tartok. 8,5/10 pont.
A kihagyott
Noha nem volt nagyon sok igazán jó animációs film a 2012-es szezonban, azért eléggé hiányoltam a Rise of the Guardians-t, főleg úgy, hogy a jelöltek közül több is van, amelyek helyére simán befért volna. Sőt, talán még a Ralphnál is jobban megérdemelte volna a győzelmet.
Egyelőre nem ígérem, hogy hamar lesz folytatása a sorozatnak, ezt is azért készítettem el viszonylag hamar, mert a felsorakozó alkotások többségét már láttam korábban.
Foma blogja 
Hozzászólás