Animációs Oscar 2013

Érdekes, hogy míg a 2000-es évek kapcsán minden jelölt lista mellé össze lehetett szedni még annyi olyan alkotást, amiket méltatlanul mellőzött az Akadémia, ez a lendület valahogy a 2010-es évek elején elfogyott. Annak ellenére, hogy rengeteg animációs film jelent meg 2012-ben, mégis azt kell mondjam, hogy alig egy-két alkotást hiányoltam az öt jelöltön túl. Ekkor már egyértelműen a folytatások korát éljük, tehát kaptunk Jégkorszak, Madagaszkár folytatásokat, melyek nem mondhatók a műfaj legjobbjainak. Kaptunk Hotel Transylvania-t, ami egy remek szórakozás, de nem az a kategória, amit valaha is hiányolnék egy Oscar jelölésről.

Még kukacosabb a homokozó

Két éve volt már a Dűne első része, aminek megnézése után úgy voltam, hogy kell ennek a folytatás, leginkább azért, hogy értelmezhető legyen mindaz, amit bemutatott. Na ehhez képest nekem az volt az érzésem, hogy a két filmnek annyi köze volt egymáshoz, hogy a második rész pont ugyanott folytatta, ahol az elsőt elvágták. Félreértés elkerülése végett, témánk alanya nagyon is remek film lett, nekem elsősorban az arányokkal volt gondom.

Hi-fi Rush korrektebb hangon

Tavaly év elején a semmiből robbant be ez a játék, és az első videók, képek alapján rögtön úgy éreztem, hogy ezt egyszer ki kell próbálnom. Nem azért, mert akkora nagy megfejtés lenne az alkotás, csupán volt egy feel good aurája, ami vonzott benne. Végül csak év végén húztam be Steam-en, majd kipróbálása után nem sokkal rittyentettem róla egy eléggé indulatos írást. Most ezt szándékozom árnyalni a második felvonással. A véleményem a játékról csak minimálisan változott, szóval továbbra is elég nagy csalódásnak tartom.

Nimona (2023)

A Netflix tavaly nagyot durrantott a Nimonával, ami eléggé kétes hírnévre tett szert, lévén a közönség egyik fele az egekbe magasztalta, míg a másik fele ki volt akadva a szokásos Netflix húzásokon. Annyi bizonyos, hogy a Disneynek most fájhat a feje, mivel a századik évfordulóra csak egy Wish-re futotta neki, miközben lehetett volna egy Nimonája is, ha nem szántja be a Blue Sky-t.

Rövid kritikák 14

Ezúttal három sorozatról lesz szó. Mindhárom megérdemelne igazából önálló kritikát, de ahhoz túl lusta vagyok. Emellett mindhárom fellelhető a Disney+ kínálatában, ami azt hiszem sokat elárul a várható minőségről.

Elemi (Elemental, 2023)

Már régen túl van a Pixar fénykorán, és valljuk be, az utóbbi években nem igazán hagyott maradandót az animációs filmek történetében. Akadt ugyan pár jobban sikerült alkotásuk, de ezekre rendre jutott legalább egy középszerű, olykor kifejezetten rossz darab is. Így érthető módon, erősen szkeptikus voltam az Elemi felé már az előzetes megtekintése után is, ezért különösen nem voltak elvárásaim iránta. Pont ebből kifolyólag, egészen pozitív csalódásként éltem meg a lámpás stúdió legújabb alkotását.

Na nem azért, mert olyan hű de jó alkotás volna, sőt, valahogy úgy vagyok vele, mint a Meridával, vagyis meg lehet nézni, a maga módján még szórakoztató is, csak bármelyik másik stúdiótól jött volna, dicsérném, a Pixartól viszont ez kevés. Közben kibukik a stúdió sikerkorszakának rákfenéje is, hisz mostanra látványosan összeroskadt a 2000-es években lefektetett minőségi alapok jelentette elvárások alatt, amit azzal igyekszik kompenzálni, hogy vagy a nosztalgia receptorokra hajt, vagy épp politizál. De ezek csak tünetei annak a kreatív deficitnek, amit Lasseter távozása eredményezett, mivel korábban bizonyították, hogy ha folytatásról van szó, tudnak ők jót produkálni, és az aktuális üzenetek átadásában is bizonyítottak már pozitív értelemben. Ehhez képest az Agymanók és a Coco kivételével, egyáltalán nem éreztem azt a jellegzetes Pixar ízt az animációikon, műveik többsége a látványos techdemó szintjén nem nagyon volt képes túlmutatni. Bár néha még ez is nehezükre esett (lásd. Pirul a panda, ami csak nyomokban tanúsított vizualitás terén minőséget).

Nem akarok Szirmaiba átmenni, de ez kikívánkozott belőlem.

Galaxis őrzői, karácsonyi giccs

Megnéztem ezt a Holiday Special-t, amit a Marvel kiadott a Galaxis őrzőihez, és bármennyire kínos volt az egész, mégis egyfajta bűnös élvezetet leltem benne.

ÉsVagy sorozat

Nehéz eldönteni, hogy az Andor most zseniális, vagy elszalasztott lehetőség volt-e, mivel egyaránt érzek iránta rajongást, és enyhe csalódottságot, ami leginkább a sorozat felépítéséből adódik. Előzetesen persze érdemes leszögezni, hogy a Disney nem nagyon szeret kockázatot felvállalni az utóbbi időkben, a Star Wars világa kapcsán meg még annyira sem. Ami részben érthető is, hisz elsősorban manapság arra kell nekik, hogy merch-et adjanak el, amihez a Star Wars mozgóképes formátuma reklámfelületként szolgál. És valahol itt is mérgezik meg az egészet, hogy nem önmagáért létezik a SW, hanem azért, hogy kiszolgáljon valami mást.

Két kritika egy áráért

Vannak alkotások, amelyek azt sem érdemlik meg, hogy egy teljes értékű kritikát fogalmazzon meg róluk az ember. Jelen írásom alanyai pontosan ilyenek. Megnéztem őket, és bár határozott szándékom volt eredetileg külön írni róluk, annyira üresnek éreztem magam utánuk, hogy végül arra jutottam, ezek ahhoz is kevesek, hogy önálló kritikát kapjanak. Helyette osztozniuk kell. Mindkettő mű a Disney boszorkánykonyhájából szakadt a világra, de a végeredményre inkább a közegészségügyet hívnám.

Pakisztáni Nyúlányka

Jó ideje megfogadtam, hogy nem leszek naprakész a Marvel filmes cirkusza kapcsán, és csak arra szánom rá magam, ami tényleg felkelti az érdeklődésemet. Nos, ennek eljött az ideje, még ha alapjáraton maga a karakter sose érdekelt igazán, de a Disney+ annyira tolakodóan nyomatta, hogy itt az új alkotása, ugyan nézzem már meg, hogy végül rászántam magam. Szerencsére nem hosszú az egész sorozat, de ennek megfelelően erős hiányérzetem is támadt a nézése közben. Alapvetően nem lett rossz, de jó sem. Olyan igazi erős középszer, aminek a kihagyásától senki nem lesz szegényebb.