Sailor Moon, 1. évad újrázása (1992-1993)

Mindenkinek meg vannak a meghatározó pop-kulturális élményei, viszonyítási pontjai, amelyek iránt nosztalgiát érez, olykor felül írva az adott produktum tényleges teljesítményét fejben. Számomra a Sailor Moon a Dragon Ballal karöltve ilyen élménynek bizonyult a korai tinédzser éveimben. Meghatározó volt abban, hogy a japán animáció esztétikáját azóta is kifejezetten kedvelem, de abban különösen, hogy addig nem sok olyan animációval találkoztam, aminek tényleges története van, elindul A-ból és elér B-be.

Természetesen a nosztalgia hajlamos rózsaszín szemüveget tenni az emberre, és szebbé válik az emlék, mint amilyen az valójában. Különösen akkor, ha olyan életkorban tapasztaljuk meg, amikor még nem csak fogékonyak vagyunk mindenre, de nem is igazán van viszonyítási alapunk. A Sailor Moon kapcsán pedig jelentősen szépít a valóságon a nosztalgia-faktor. Épp ezért gondoltam, úgy jó tíz éve, hogy újra nézem, nagyobb részt abból a megfontolásból, hogy egyben sose láttam az egész sorozatot (jó, az utolsó évaddal azóta is adósa vagyok magamnak), majd idén úgy ítéltem, hogy sok emlék megkopott már ahhoz, hogy egy második újrázásra vállalkozzak. Ezúttal két dologban tértem el, egyrészt csak az első évadra vállalkoztam (főleg, hogy ma már nem nagyon van türelmem ilyen hosszú sorozatokhoz, ráadásul ellentétben a DB-vel, ezt valahogy annyira darálni sem volt hangulatom), másrészt elengedtem a magyar szinkront, az eredeti kedvéért.

Rövid kritikák 14

Ezúttal három sorozatról lesz szó. Mindhárom megérdemelne igazából önálló kritikát, de ahhoz túl lusta vagyok. Emellett mindhárom fellelhető a Disney+ kínálatában, ami azt hiszem sokat elárul a várható minőségről.

Bocchi the Rock! (2022)

Régen volt már anime téma nálam, és ezúttal valami frissebbet gondoltam bemutatni. A Bocchi the Rock 2022 talán legnagyobb sikere lett, viszont az én szegényes anime műveltségemnek köszönhetően rendesen le is maradtam volna róla, ha nem jön szembe Face-en minden mennyiségben a belőle készült mémek hada.

Már az előzetes képek alapján le tudtam vonni a következtetést, hogy ez erősen hajaz a Watamote-ra és a K-On-ra. Ami egyszerre jó és rossz ómen, lévén míg a Watamotét egy remek animének tartom (bár a felénél eluntam), addig a K-On számomra az ősbűn megtestesülése, abban a tekintetben, hogy miért nem nagyon érdekelnek a kortárs japán animációk. A Bocchi annyiban áll közel a K-On-hoz, hogy itt is egy iskolai zenekar mindennapjait követhetjük nyomon, és nem rest alkalmazni a szokásos moe-loli poénokat (szerencsére nem viszi túlzásba), cserébe sokat merít a Watamote-ból is (szemmel láthatóan a készítőkre nagy hatást gyakorolt Tomoko története, mert többször onnan kölcsönöztek ötleteket).

ÉsVagy sorozat

Nehéz eldönteni, hogy az Andor most zseniális, vagy elszalasztott lehetőség volt-e, mivel egyaránt érzek iránta rajongást, és enyhe csalódottságot, ami leginkább a sorozat felépítéséből adódik. Előzetesen persze érdemes leszögezni, hogy a Disney nem nagyon szeret kockázatot felvállalni az utóbbi időkben, a Star Wars világa kapcsán meg még annyira sem. Ami részben érthető is, hisz elsősorban manapság arra kell nekik, hogy merch-et adjanak el, amihez a Star Wars mozgóképes formátuma reklámfelületként szolgál. És valahol itt is mérgezik meg az egészet, hogy nem önmagáért létezik a SW, hanem azért, hogy kiszolgáljon valami mást.

Daredevil/Fenegyerek (2015-2019)

Egy középszerű és egy katasztrofális Marvel sorozat után, gondoltam, jól esne végre egy jobban sikerült darab megnézése is, így adta magát az ötlet, nézzük meg a Fenegyereket, amiről elismerő véleményeket hallottam eddig. Meg kellett állapítanom, hogy jogosak voltak a dicséretek, ez egy remek sorozat lett.

Pakisztáni Nyúlányka

Jó ideje megfogadtam, hogy nem leszek naprakész a Marvel filmes cirkusza kapcsán, és csak arra szánom rá magam, ami tényleg felkelti az érdeklődésemet. Nos, ennek eljött az ideje, még ha alapjáraton maga a karakter sose érdekelt igazán, de a Disney+ annyira tolakodóan nyomatta, hogy itt az új alkotása, ugyan nézzem már meg, hogy végül rászántam magam. Szerencsére nem hosszú az egész sorozat, de ennek megfelelően erős hiányérzetem is támadt a nézése közben. Alapvetően nem lett rossz, de jó sem. Olyan igazi erős középszer, aminek a kihagyásától senki nem lesz szegényebb.

Amphibia (Békaland, 2019-2022) Búcsú a sorozattól

Ennek is elérkezett az ideje, hogy lezáruljon, és bevallom, kicsit sajnálom is, mivel az utóbbi években nem sok olyan Disney sorozat jelent meg, amit nem csak végig is néztem, de képes volt annyira beszippantani, hogy nagyjából folyamatosan fenn tudja tartani az érdeklődésemet. Sőt, számomra ez a sorozat gyakorlatilag az Aranyhaj óta a legjobban sikerült munkája a Disneynek, ha nagyvonalúak akarnánk lenni, akkor olyan jelzőt is aggathatnék rá, hogy méltó utóda a Gravity Fallsnak. Természetesen nem hibátlan műről beszélünk ebben az esetben sem. Enyhe spoilerveszély fenn áll, szóval csak saját felelősségre javaslom az olvasást.

Bubblegum Crisis (1987-1991)

Mostanában kicsit rákaptam a cyberpunk stílusra, aminek jegyében belekóstoltam a Cyberpunk 2077-be (másfél óra után dobtam), majd jött a Cloudpunk, ami kifejezetten tetszett. Aztán a Youtube bedobta nekem a Bubblegum Crisis első részének nyitó dalát, és azonnal tudtam, hogy ezt meg kell néznem. Nem is csalódtam benne, még ha nem is feltétlen ragaszkodik a cyberpunk stílus minden szabályához, már ha van ilyen szabály, de talán pont ez adta a különlegességét is.

Animét viszonylag ritkán véleményezek, így gondoltam, miért is ne írjak róla. Főleg, hogy alapból viszonylag kevés írással találkoztam a sorozat kapcsán.

Supernatural Academy (2021-2022)

Gondolom nem sokan hallottak erről a sorozatról, én is véletlen akadtam rá, s már a borító képe alapján az volt az első benyomásom, hogy ez annyira rossz, hogy kíváncsi vagyok rá! A második gondolatom volt, hogy ez egy Monster High copy cat, ami az elején még igazolódni is látszott.

Vannak alkotások, amelyeknél a végeredmény kapcsán azt nehéz eldönteni, hogy ez most jó volt, vagy rossz? A Supernatural Academy pontosan ebbe a csoportba esik, mivel egyszerre villant remek történetet, és rém buta forgatókönyvet. Így aztán rendesen a két szék között a padlóra esik.

Hilda (2018-2021)

A Netflixnek van egy szörnyű negatív tulajdonsága (azon felül, hogy szeret ott is politizálni, ahol annak abszolút semmi helye), mégpedig, hogy türelmetlen a sorozataival. Az évadok epizódszámának csökkentése, a három szezon utáni kaszálás, vagy a lezárás összecsapása egyetlen moziba, mind része az eszköztárának, s ez jelentősen rontja a jobb sorozatait is (persze azért a zászlóshajókkal kegyesebben bánik). A Hilda az utóbbit fogta ki. Ennek ellenére, amit tudtak, kihoztak belőle a készítők, és szerintem egész korrekt lezárást kapott a sorozat.