Sailor Moon, 1. évad újrázása (1992-1993)

Mindenkinek meg vannak a meghatározó pop-kulturális élményei, viszonyítási pontjai, amelyek iránt nosztalgiát érez, olykor felül írva az adott produktum tényleges teljesítményét fejben. Számomra a Sailor Moon a Dragon Ballal karöltve ilyen élménynek bizonyult a korai tinédzser éveimben. Meghatározó volt abban, hogy a japán animáció esztétikáját azóta is kifejezetten kedvelem, de abban különösen, hogy addig nem sok olyan animációval találkoztam, aminek tényleges története van, elindul A-ból és elér B-be.

Természetesen a nosztalgia hajlamos rózsaszín szemüveget tenni az emberre, és szebbé válik az emlék, mint amilyen az valójában. Különösen akkor, ha olyan életkorban tapasztaljuk meg, amikor még nem csak fogékonyak vagyunk mindenre, de nem is igazán van viszonyítási alapunk. A Sailor Moon kapcsán pedig jelentősen szépít a valóságon a nosztalgia-faktor. Épp ezért gondoltam, úgy jó tíz éve, hogy újra nézem, nagyobb részt abból a megfontolásból, hogy egyben sose láttam az egész sorozatot (jó, az utolsó évaddal azóta is adósa vagyok magamnak), majd idén úgy ítéltem, hogy sok emlék megkopott már ahhoz, hogy egy második újrázásra vállalkozzak. Ezúttal két dologban tértem el, egyrészt csak az első évadra vállalkoztam (főleg, hogy ma már nem nagyon van türelmem ilyen hosszú sorozatokhoz, ráadásul ellentétben a DB-vel, ezt valahogy annyira darálni sem volt hangulatom), másrészt elengedtem a magyar szinkront, az eredeti kedvéért.

A bácsi nem a legyeket hessegeti

Múzeumban dolgozni egyszerre tud érdekes, izgalmas lenni és zavarba ejtően fárasztó is. Főleg, amikor a hétköznapi emberekkel, azaz a látogatókkal kerülünk napi kapcsolatba. Nem arról van szó, hogy mindenki problémás lenne, de azért előfordulnak furcsa esetek. Ezen írásban mégsem anekdotázni szeretnék, csupán egy múltkoriban fél füllel elkapott szituáció maradt meg bennem, amit úgy érzem, ki kell írnom magamból.

Disney100: Tibi bácsi sem volt ennyire kínos

Idén ünnepli az egeres stúdió századi évfordulóját, és a centenárium alkalmából hatalmas ünnepség sorozatot csaptak, szenzációs filmekkel és animációkkal leptek meg minket, egész évben hype-ban tartottak bennünket, amit megkoronázott az év végi legnagyobb attrakciójuk, a Wish (magyarban Kívánság) című instant klasszikusuk. Mindezt megfejelték olyan izgalmas bejelentésekkel, mint az érkező Star Wars és Marvel tartalmak, új toyline-okat lepleztek le és a videójáték ipart is elárasztották szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb tartalmakkal.

A valóság az, hogy mindennek az ellenkezője történt meg. Sőt, megkoronázása volt az elmúlt öt év negatív teljesítményének.

Szarmata parkban jártam

Tegnap egy viszonylag hosszú ideje halogatott adósságot törlesztettem azzal, hogy felkerestem Bordányban a Szarmata parkot, amit amolyan interaktív, hagyományőrző skanzenként érdemes elképzelni. Persze van múzeum része is. Mivel előző nap nagy eső mosta el a környéket, így ez rányomta a bélyegét a programra, pedig a szervezők nagyon lelkesen készültek, ugyanis Szarmata napot tartottak (amolyan Savaria napok, csak kisebb léptékben).

Youtube-ról másodjára

Jó pár éve volt már, hogy összefoglaltam, mely videósokat kedvelem, nézem rendszeresen. Részben amolyan ajánlásnak is szántam azt az írást. Nos, azóta lefolyt jó sok víz Tiszán és Dunán, s a videó fogyasztásom is rendesen átalakult. Ennek fő oka, hogy több videós abbahagyta, vagy leredukálódott az aktivitása, illetve az érdeklődésem is bizonyos szinten átalakult, így volt, akire ráuntam, míg újabbakat meg felfedeztem magamnak. Emiatt is döntöttem úgy, hogy ideje frissíteni a listát, amin lesz ugyan visszatérő szereplő, de többségében új neveket szándékozom bemutatni.

10 éves a blog

Bizony, ennyi idő eltelt, tíz évesek lettünk. Durva belegondolni, hogy repül az idő. Azt nem állítanám: mintha tegnap lett volna, de az is igaz, nem gondoltam, hogy ilyen hosszan kitartok ezen projekt mellett. Persze nem indult döccenő mentesen a történet, így arra jutottam, ezen jeles alkalom kapcsán, kicsit áttekintem a blog történetét, néhány statisztikai adattal megspékelve (nem szándékozom túlzásokba esni).

Még Péter hatására jött az ötlet, hogy volna nekem is mit az éterbe irkálni, de csak 2013-ban követte tett az elhatározást. Bevallom, hamar rájöttem akkor, hogy igazán nem tudok miről írni. Összeállítottam gyors egymás után három írást is, melyek közül igazán egyikkel sem voltam elégedett, majd az élet úgy hozta, hogy minden más jobban érdekelt. Így jó három évre tetszhalott állapotba került a blog. Ebben szerepe volt a magánéleten kívül annak is, hogy eredetileg ilyen történelmi, régészeti tematikában képzeltem el a felületet, végül pont ahhoz nem volt kellő ihletem. Azóta az első posztokból csak egy maradt meg, a többit töröltem.

Aranybulla

Véleményt formálni egy sorozatról csakis az összes rész letudása után célszerű. Tartja a közmondás. Nos, már az első epizód meggyőzött arról, hogy nem tudok együtt lélegezni ezzel az alkotással. Nem lett olyan katasztrófa, mint a Pozsonyi csata, vagy a Honfoglalás, de mérföldek választják el attól is, amit a marketing során vállalt: vagyis köze nincs a Trónok harca minőségéhez. Az biztos, hogy nem leszek népszerű a nemzeti romantikusok körében.

Várak, kastélyok, templomok. Egy történet vége

A hazai realitás az, hogy magyar nyelven nyomtatott terméket kiadni meglehetősen kockázatos vállalkozás, és még egy olyan népszerű téma, mint a várak, sem nyújt garanciát a hosszú távú fennmaradásra. 2022-ben ugyanis elérkezett az a sajnálatos esemény, ami már évek óta sejthető volt, Damoklész kardaként lebegett, azaz a Várak Kastélyok Templomok periodika szerkesztősége bejelentette, hogy lehúzzák a rolót.

Mozaikok a gyerekkorból 4

Titkon sokan vágytunk arra, hogy úgy elevenedjen meg a játék, mint a Jumanjiban.

A 90-es évekről nyugodtan mondhatjuk, hogy a társasjátékok aranykorának számított hazánkban, amit leginkább annak köszönhetett, hogy a rendszerváltással kitágult a világ, és egy sor nyugati termék árasztotta el a játékpiacot, kiszorítva az addigi, meglehetősen szűkös, klasszikus, a szocializmusban támogatott társasjátékokat. Számomra is meghatározó élményt jelentett ezeknek a játékoknak az újszerűsége, részletgazdagsága, holott némelyik jóval hosszabb múltra tekinthetett vissza, mint azt gondolnánk.

Helyzetjelentés megint

Az utóbbi időszakban sajnos meglehetősen inaktív voltam a blogon, és sajnos úgy tűnik, idén már így is marad a helyzet, ami nemes egyszerűséggel annak köszönhető, hogy nem igazán van kedvem írogatni, pedig volna miről. Kicsit most össze is foglalom hányadán állok a dolgokkal.