Animációs Oscar 2013

Érdekes, hogy míg a 2000-es évek kapcsán minden jelölt lista mellé össze lehetett szedni még annyi olyan alkotást, amiket méltatlanul mellőzött az Akadémia, ez a lendület valahogy a 2010-es évek elején elfogyott. Annak ellenére, hogy rengeteg animációs film jelent meg 2012-ben, mégis azt kell mondjam, hogy alig egy-két alkotást hiányoltam az öt jelöltön túl. Ekkor már egyértelműen a folytatások korát éljük, tehát kaptunk Jégkorszak, Madagaszkár folytatásokat, melyek nem mondhatók a műfaj legjobbjainak. Kaptunk Hotel Transylvania-t, ami egy remek szórakozás, de nem az a kategória, amit valaha is hiányolnék egy Oscar jelölésről.

Animációs Oscar 2012

Azon évek közé tartozik 2012, amelyekhez nem igazán van kötődésem, ha animációs témáról van szó. Oscar szintjén meg különösen, hisz az öt jelöltből csak egyet láttam premierkor, attól sem voltam elájulva, ráadásul ezúttal is jelöltek két underdogot. Utóbbiak kapcsán további érdekesség, hogy az animációs Oscar történetében az első olyan jelöltek, amiket jóval az illetékes filmszezon előtt mutattak be először. Persze nem kell itt bundázásra gondolni, csupán az amerikai mozikba küldésük csúszott nagyot.

Hogwarts Legacy (2023)

Már értem, miért nem kapott semmilyen elismerést ez a játék a Game Awards-on. Alapvetően a Hogwarts Legacy egy remek játék, de díjra jelölni, pláne nyertesnek kihozni bármilyen kategóriában, egy ennyire erős évben, mint 2023 volt, szemöldök ráncolást ért volna. Előre is bocs, de itt-ott lesz benne spoiler.

Mikor kijött a játék, a játékos társadalom el volt ájulva tőle, akkora hype alakult ki körülötte, hogy gyakorlatilag a csapból is ez folyt, ráadásul a nem sokkal később érkező Jedi Survivor iránti lelkesedést is rendesen beárnyékolta a játék sikere. Majd eltelt fél év, s mintha mindenki el is felejtette volna, még fél év múlva meg csak arra ocsúdott mindenki, hogy hoppá, ez 2023-as játék, mégse jelölték Game Awards-on.

Még kukacosabb a homokozó

Két éve volt már a Dűne első része, aminek megnézése után úgy voltam, hogy kell ennek a folytatás, leginkább azért, hogy értelmezhető legyen mindaz, amit bemutatott. Na ehhez képest nekem az volt az érzésem, hogy a két filmnek annyi köze volt egymáshoz, hogy a második rész pont ugyanott folytatta, ahol az elsőt elvágták. Félreértés elkerülése végett, témánk alanya nagyon is remek film lett, nekem elsősorban az arányokkal volt gondom.

Hi-fi Rush korrektebb hangon

Tavaly év elején a semmiből robbant be ez a játék, és az első videók, képek alapján rögtön úgy éreztem, hogy ezt egyszer ki kell próbálnom. Nem azért, mert akkora nagy megfejtés lenne az alkotás, csupán volt egy feel good aurája, ami vonzott benne. Végül csak év végén húztam be Steam-en, majd kipróbálása után nem sokkal rittyentettem róla egy eléggé indulatos írást. Most ezt szándékozom árnyalni a második felvonással. A véleményem a játékról csak minimálisan változott, szóval továbbra is elég nagy csalódásnak tartom.

Nimona (2023)

A Netflix tavaly nagyot durrantott a Nimonával, ami eléggé kétes hírnévre tett szert, lévén a közönség egyik fele az egekbe magasztalta, míg a másik fele ki volt akadva a szokásos Netflix húzásokon. Annyi bizonyos, hogy a Disneynek most fájhat a feje, mivel a századik évfordulóra csak egy Wish-re futotta neki, miközben lehetett volna egy Nimonája is, ha nem szántja be a Blue Sky-t.

Sailor Moon 2. évad (1993-1994)

Mindig felül írja a szándékainkat az élet. Eredetileg például az SM-et sem terveztem tovább nézni, aztán mégis úgy alakult, hogy elkapott a gépszíj. Először csak arra voltam kíváncsi, mégis milyen a második évad elejének specialitása, az “Elf saga”, majd a többi is jött magától. Igaz, olyan tempóban nem tudtam nézni, mint az első szezont, holott rövidebb annál (sőt, ha a fő sztorit nézzük, talán az összes szezon közül a legkurtább), ami részben annak köszönhető, hogy napi 2-3 epizódnál többre nem futotta az időmből, meg valahogy ez a Black Moon ARC annyira nem tudott lekötni.

Sailor Moon, 1. évad újrázása (1992-1993)

Mindenkinek meg vannak a meghatározó pop-kulturális élményei, viszonyítási pontjai, amelyek iránt nosztalgiát érez, olykor felül írva az adott produktum tényleges teljesítményét fejben. Számomra a Sailor Moon a Dragon Ballal karöltve ilyen élménynek bizonyult a korai tinédzser éveimben. Meghatározó volt abban, hogy a japán animáció esztétikáját azóta is kifejezetten kedvelem, de abban különösen, hogy addig nem sok olyan animációval találkoztam, aminek tényleges története van, elindul A-ból és elér B-be.

Természetesen a nosztalgia hajlamos rózsaszín szemüveget tenni az emberre, és szebbé válik az emlék, mint amilyen az valójában. Különösen akkor, ha olyan életkorban tapasztaljuk meg, amikor még nem csak fogékonyak vagyunk mindenre, de nem is igazán van viszonyítási alapunk. A Sailor Moon kapcsán pedig jelentősen szépít a valóságon a nosztalgia-faktor. Épp ezért gondoltam, úgy jó tíz éve, hogy újra nézem, nagyobb részt abból a megfontolásból, hogy egyben sose láttam az egész sorozatot (jó, az utolsó évaddal azóta is adósa vagyok magamnak), majd idén úgy ítéltem, hogy sok emlék megkopott már ahhoz, hogy egy második újrázásra vállalkozzak. Ezúttal két dologban tértem el, egyrészt csak az első évadra vállalkoztam (főleg, hogy ma már nem nagyon van türelmem ilyen hosszú sorozatokhoz, ráadásul ellentétben a DB-vel, ezt valahogy annyira darálni sem volt hangulatom), másrészt elengedtem a magyar szinkront, az eredeti kedvéért.

Télapuk (The Santa Clauses, 2022)

Igen, jól olvastad a címet. 🙂 Így karácsonyhoz közeledve, gondoltam szétnézek már a filmes kínálatokban, hátha akad valami újdonság, mert már kicsit untam, hogy mindig ugyanaz megy szezonálisan. Láttam is párat, ami eddig kimaradt, egyik gagyibb volt, mint a másik, majd ráakadtam erre. Először azt hittem, hogy ez valami béna koppintása a Tim Allen-féle Télapunak, majd hamar kiderült, hogy nem, ez pontosan ugyanannak a folytatása, lezárása, vagy valami olyasmije.

Disney100: Tibi bácsi sem volt ennyire kínos

Idén ünnepli az egeres stúdió századi évfordulóját, és a centenárium alkalmából hatalmas ünnepség sorozatot csaptak, szenzációs filmekkel és animációkkal leptek meg minket, egész évben hype-ban tartottak bennünket, amit megkoronázott az év végi legnagyobb attrakciójuk, a Wish (magyarban Kívánság) című instant klasszikusuk. Mindezt megfejelték olyan izgalmas bejelentésekkel, mint az érkező Star Wars és Marvel tartalmak, új toyline-okat lepleztek le és a videójáték ipart is elárasztották szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb tartalmakkal.

A valóság az, hogy mindennek az ellenkezője történt meg. Sőt, megkoronázása volt az elmúlt öt év negatív teljesítményének.