Брат/Brat (A Fivér, 1997)

Nem mondok újat azzal, hogy a “kultfilmekkel” hadilábon állok, azzal cserébe talán igen, hogy Alekszej Balabanov leghíresebb műve azon kevesek közé tartozik amiket valóban szeretek, és ajánlani is tudom.

Ahogy a 80-as évek végi generáció számára az АССА (Assza) számított meghatározó élménynek, a korszak és a korosztályos érzés lenyomatának, úgy 1997-ben Balabanov remek érzékkel tapintott rá ugyanennek a lélektani állapotnak a késő-jelcini időszak-beli megfelelőjére. A Fivér ugyanis pont azt az elhagyatottságot, kilátástalanságot és anarchikus önpusztítást prezentálja, ami a 90-es évekre nem csak az emberek lelkében örvénylett, de látványosan az orosz utcákon is tombolt.

Mavka, az erdő őrzője (Мавка. Лісова пісня/Mavka, The Forest Song, 2023)

Nem sűrűn találkozom olyan alkotással, aminél nem tudom eldönteni, hogy ez most jó volt, vagy ellenkezőleg, nos a Mavka pont ebbe a kategóriába tartozik. Az a kevés értékelés, amit találtam neten, leginkább ajnározza (jelen nemzetközi helyzetben valahol érthető is), bár szerintem azért a szuperlatívuszokra nem szolgált rá. Így viszont napok óta azon kattog az agyam, hogy mégis miként értékeljem? Nem is csak azért, mert ha negatívat mondok róla, akkor ilyennek tartanak, ha meg pozitívat, akkor olyannak, hanem mert alapból is ott a gond vele, hogy rettenetesen olcsó húzások vegyülnek benne a meghatóan széppel. Az egyik pillanatban, mintha az Asylum készítette volna, a másikban meg a Dreamworks minőségét hozza.

Könyvbemutató: Serfőző András: Magyar fiatalok szovjet építőtáborokban 1971-ben (2006)

Egy jó könyv mindig olvastatja magát, s magam is meglepődtem rajta, milyen hamar a végére jutottam ennek a műnek, holott egy ehhez hasonló terjedelmű (kb. 140 oldalas) könyvvel el szoktam bíbelődni, legalább egy hétig. Ehhez képest cirka egy nap alatt végeztem vele.

Serfőző András nem író, nem is tekinthető történésznek, műve sem szaktanulmány, hanem sokkal inkább forrás, történeti kútfőként áll előttünk beszámolója a korszak Szovjetuniójáról. Műve egy olyan úti beszámoló, amit így, ebben a formában a rendszerváltás előtt biztosan nem publikálhatott volna, legfeljebb egyetemi klub esteken élő szóban, akkor is áthallások alkalmazásával prezentálhatott (erre utalt is az egyik fejezetben).

Elektromos gitárok a Szovjetunióban

A könnyűzenének, de különösen a rocknak, nélkülözhetetlen kelléke az elektronikus hangszer, azon belül talán a legfontosabb a gitár. Csakhogy a szovjet hangszergyártás meglehetősen késve reagált az új zenei igények kiszolgálására, ráadásul a gitárnak eléggé felemás hagyománya volt az oroszok körében, akik inkább a harmonikát favorizálták a húrosokkal szemben. Az új igény mind a lakosság körében, mind az állami zene területén a 60-as évek elején megjelent, ami lassan életre hívta a szovjet gyárak új termékeinek megjelenését is. Ezen belül a leglátványosabb utat a gitár járta be, amit a nulláról kellett kezdeni, kvázi újra feltalálni, hogy végül az egész korszakon átívelő problémát jelentsen minőségi lépéshátránya a nyugati gitárokkal szemben. Épp ezért érdemes végig venni a szovjet elektromos gitárok történetét, ami oly mértékben egybe fonódott az állammal, hogy annak szétesése magával rántotta magát a gitárgyártást is.

Szovjet metal zenetár 3

Még egyszer, harmadjára következzék a szovjet heavy metal együttesek sorolása. Ezúttal is igyekeztem a nagyobbakból és a kisebbekből összeválogatni.

Szovjet metal zenetár 2

Következzék a szovjet heavy metal együttesek bemutatásának következő felvonása. Ezúttal is igyekeztem egyaránt hozni jelentősebbeket és kevésbé sikereseket. Terveim szerint a következő, harmadik résszel lezárom a témának a fő sodrát, de teljesen még nem engedem el.

Szovjet metal zenetár 1

Az előző részben vázlatosan bemutattam a szovjet éra heavy metal történetét, mely során számos korabeli együttes is megnevezésre került, végül azzal az ígérettel zártam az írást, hogy a folytatásban ezek részletesebb bemutatására kerül sor. Ebben a második részben, ennek megfelelően, erre fókuszálok, azaz a Szovjetunió idején indult heavy metal együttesek történetét, stílusát, részben utóéletét prezentálom. Természetesen nem tudok a teljességre törekedni, részben azért, mert túl hosszú lenne a lista, részben mert nagyon sok együttes nem jutott tovább a lokális ismertségen, így jóformán nyomtalanul el is tűntek az évek múlásával. Másik fontos kikötés, hogy ez a felsorolás nélkülözni fog mindenféle rendezési elvet, vagyis sem kronológiai, sem népszerűségi szempont nem vezérelt, míg a betűrendet túlzottan konformistának éreztem.

Heavy metal a Szovjetunióban

A képaláírás egy Lenin idézet kicsavarása. “A metalosok (a szó fémmunkásokat is jelent) a legfejlettebb osztály, senki sem tagadhatja, hogy ők a proletariátus élcsapata” – nyers és nem pontos fordítás.

Már jó ideje, hogy belefogtam az orosz könnyűzene témába, de sose terveztem teljesen elengedni, sőt. Igazán akkor döbben rá az ember, hogy adott témáról mennyire keveset tud, amikor elkezd abban jobban elmélyülni. Így vagyok a szovjet könnyűzene világával is, amiről arányaiban több információ áll rendelkezésre, mint az 1991 utániról, viszont pont a heavy metal egy olyan szegmense, aminek a dokumentáltsága finoman szólva, hiányos. Pedig volt nem kevés együttes, amelyek hallatlan népszerűségre tettek szert, illetve az 1980-as évek végére nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a metal aranykora a Szovjetunióban (párhuzamosan a rock-al, bár az könnyebben tanulmányozható a korszak kapcsán).

Figyelem! A mellékelt zenei videók nem mindegyike a 80-as években készült, ezeket inkább csak a hangulat érdekében raktam bele, a teljesség igénye nélkül.

Gorbacsov

Nem szeretnék nekrológot írni, de úgy érzem, fontos megemlíteni, hogy tegnap éjjel, 91 éves korában, elhunyt Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó vezetője, egyben a 20. század végének egyik meghatározó történelmi személye.

Vlagyimir Szolovjov: Az Antikrisztus története (1900)

Mint ígértem, nem hagyjuk el az orosz irodalmat, és azon belül is egy érdekes darabbal foglalkozzunk ezúttal, ami talán máig aktuális, vagy akár aktuálisabb ma, mint megjelenése pillanatában. Ez pedig nem más, mint Szolovjov élete utolsó műve, Az Antikrisztus története, ami lényegében egy nagyobb volumenű írás utolsó fejezete, amolyan történet a történetben, de önálló életre kelt műként tekint rá mindenki.