Habsburgok 2. Sólymot cserélnénk sasra

Régóta kíváncsi voltam arra, miként is emelkedtek a Habsburgok a császári trónra, kik voltak az őseik, és mit csináltak, “jelentéktelen” svájci grófi családként. Tavaly áttanulmányoztam a mitológia ködébe vesző őseiket, akiknek a rokoni kapcsolódása teljesen homályosnak és bizonytalannak számít, de arra rávilágított, hogy a család burgund-alemann származású, és ősei főleg Elzász területén voltak birtokosok. Most a második felvonásban folytatom a sort, és terveim szerint a dinasztia alapítótól eljutok az első császárig.

Lesz itt egy kisebb átfedés az előző rész végével, mivel Guntramot még egyszer elő kell vegyem. Ezen felül lesznek anomáliák a nevek és számozások kapcsán (azt előzetesen hozzá tenném, hogy az Etichonenekhez képest itt újra indul a számozás, azonban név-átfedés nem nagyon van, ezért ennek jelentősége elenyésző), de nem sok esetben, így azokat inkább helyben tárgyalom ki.

Maga a Habsburg dinasztia eredete kapcsán a legfőbb forrásnak az Acta Murensis számít, amit a 11. században szerkesztettek, a Muri apátság szerzetesei, a donátor család megrendelésére. Enélkül a korai Habsburgokról jóformán semmit nem lehetne tudni. Így is elég szűkszavú műről van szó, aminek információi gyakran vitathatóak, és csak kevés korabeli, vagy későbbi oklevél egészíti ki a történetet, esetenként teljes ellentmondásban a rekonstruált történelemmel.

A család neve is elég későn jelenik meg, mivel az első generációk még inkább a személyes székhelyük, vagy legértékesebb birtokuk után használt bármilyen nevet, s egészen a 12. század elejéig kell várni, hogy a Habsburg név ténylegesen megjelenjen. Miközben a névadó vár jelentősége a korszakban végig vitatott státuszú, lévén nem volt egy különösebben nagy erősség, főúri lakhelynek végképp nem volt nevezhető, egyszersmind távol helyezkedett el a fontosabb településektől. Ráadásul a középkor ezen időszakában nem volt jellemző az állandó székhely gyakorlata, lévén a birtokok bevételét helyben kellett a földesuraknak begyűjteni, s sokszor ez termény formájában érkezett, amit vagy el kellett adjanak, hogy pénzük legyen belőle, vagy fel kellett éljék. De ne kalandozzunk el ennyire, jöjjön a Habsburgok őse.

Guntram der Reiche

Magyarul Gazdag Guntramnak fordítható a neve (az Acta Murensis Guntramus Dives néven említi, aminek a német fordítása a der Reiche, ragadvány nevének eredete nem derült ki). Őt tekinthetjük a Habsburgok ősének, pedig rokoni kapcsolata velük nem teljesen biztos. Mivel már volt róla szó, így csak a lényeget foglalom össze.

Születési ideje bizonytalan, valamikor 920 körül jöhetett a világra, míg halála annál pontosabban ismert, 973 március 26. Származása kapcsán rögtön felmerülnek kérdések, mivel az Acta Murensia szerint apja Theodebert, Helvécia és Alemannia királya, ami inkább lehetett egy igény-rokonítás, mintsem valóság. Genealógusok feltételezése szerint tényleges apja III. Hugó, aki III. Eberhard nordgaui gróf fia, rajtuk keresztül pedig az Etichonen családba tartozik Guntram.

Guntram fő birtoka Breisgau grófsága, de kiterjedt földjei voltak Elzászban és Aargauban, befolyásos politikai szereplője volt a Felső-Rajna-vidéknek, így elég komoly csapás lehetett számára, amikor 952-ben felségsértés miatt Ottó császár elkobozta birtokai jelentős részét (főleg azokat, amiket Ottótól nyert el korábban), s politikai tekintélyét teljesen elvesztve, megmaradt birtokain, Breisgauban, az Aare és Reuß környékén volt kénytelen újra kezdeni.

I. Lanzelin/Landolt/Landold

Róla nem sok információ maradt fenn, ami így is zavarossá teszi a képletet. Feltételezhetően Guntram fia, de a források két Lanzelint is említenek egy időben, az egyik Thurgau grófja, a másik Klettgaué, és nem tisztázható, hogy két személyről, vagy ugyanarról az emberről van-e szó. Ugyanígy felesége kapcsán is két variáció létezik, az egyik szerint Luitgard von Thurgau, a másik szerint Luitgard/Lütgard von Nellenburg. Előbbi esetében III. Eberhard von Thurgau lányáról van szó.

Lanzelin neve több alakban ismert, így nevezik még Landoltnak és Landoldnak is. Élettörténetéről kevés adat van (991 augusztusában halt meg), székhelye a Brugg melletti Altenburg vára lehetett, de van olyan feltételezés is, hogy Klettgauban állt Altenburg vára. Rangja szerint nevezik von Klettgaunak és von Thurgaunak is.

Ő már bizonyosan aktívan próbálta helyre állítani az apja által eljátszott családi becsületet, illetve vissza gyűjteni a családi vagyont. Állítólag még erőszakos eszközökkel is szerzett birtokokat.

Feleségétől négy gyereke született, Werner, Radbot, Rudolf és II. Landolt/Landold.

I. Werner

975/980 körül születhetett és 1028 október 28-án halt meg, Konstantinápolyban. Lanzelin/Landolt elsőszülött fia, aki egyházi pályára lépett. III. Ottó császár nevezte ki még 1001-ben Strassburg püspökévé. Fiatal kora miatt Rómába kellett utazzon a pápa hozzájárulását kérni, így csak 1002 május 4-én léphetett ténylegesen hivatalba.

Muri apátság ma. Nincs egyet értés abban, hogy a három testvér közül melyik alapította ténylegesen.

Hivatali idejének eleje teljes zűrzavarban és katonai konfliktusok közepette zajlott, mivel beiktatása előtt meghalt III. Ottó, ő pedig a bajor herceget, Henriket támogatta a király választás során, amiért a másik jelölt, Hermann, sváb herceg megorrolt rá, és seregével megtámadta Elzászt. El is foglalta Strassburgot, s Werner épp csak megmenekült a fogságba eséstől. II. Henrik csak októberre lett úrrá a viszályon, ekkor Hermann kénytelen volt visszavonulni a strassburgi püspökség területéről. Kompenzálásként, az elszenvedett veszteségekért, a király Wernernek adományozta a gazdag és régi múltú Szent István apátságot.

Werner pályafutása szorosan kapcsolódott II. Henrikhez, akihez régi barátság fűzte, így az uralkodó egyik legfőbb és leghűségesebb támasza volt. Ez kifizetődött, mivel jelentősen tudta gyarapítani a strassburgi püspökség vagyonát: 1014-ben megkapta a Schwarzach apátságot, 1017-ben pedig egész Közép-Elzászra kiterjedő erdő- és vadgazdálkodást adományozott neki Henrik. Az ajándékok mellett rendszeresen mutatkozott a császár kíséretében is, ami fontos bizalmi állásnak számított: 1007-ben a Mainz am Frankfurtban tartott zsinaton alkotta az uralkodó kíséretét, egyben bábáskodott a bambergi egyházmegye megalakulása felett, 1014-ben Rómába kísérte Henriket, majd 1016-ban a frankfurti birodalmi gyűlés, 1018-ban a baseli katedrális felavatása következett. 1020-ban Bambergben részt vett a Szent István apátság felszentelésén, aminek szertartását maga VIII. Benedek pápa celebrálta, végül 1022-ben Westfáliában tartózkodott Henrik mellett. A reprezentáción túl gyakorlati alkalmak is akadtak életében, így 1020-ban a császár fegyverhordozójaként vett részt Burgundia és Alemannia elleni hadjáratban.

Spirituális, tudományos és egyház szervezői munkássága is kiemelkedett a saját korában. Sokat tett püspöksége fejlesztése érdekében, számos templomot és kolostort szentelt fel, fontosnak tartotta az oktatást is, így halála után könyvtárát a strassburgi katedrálisra hagyta, aminek átépítésébe is jelentős energiákat fektetett (a Werner-kori építkezéseknek mára csak mutatóban maradt némi nyoma a templomon).

Henrik halála után aktívan dolgozott saját jelöltjének megválasztásában, ami ezúttal is sikeresnek bizonyult, így 1024-ben II. Konrád lépett Henrik helyébe, akinek kíséretében 1025-ben és 1027-ben szintén felbukkant Werner. Jó diplomáciai érzéke miatt Konrád felkérte egy Konstantinápolyba induló követség vezetésére, melynek célja a császár fia, Henrik számára feleséget szerezni a Makedón dinasztiából. Az útja viszontagságos volt (amit nehezített, hogy I. Szent István magyar király megtagadta országába a beutazását). Végül Konstantinápolyban a tárgyalások zátonyra futottak, miután egy járvány tört ki a városban, ami előbb VIII. Konstantin császárt, majd magát Wernert is elvitte 1028 október 28-án. Ott is temették el.

Werner nevéhez kötődik még a testvérével közösen alapított Habsburg vár és a Muri apátság alapítása is, igaz bizonytalan, hogy ténylegesen mekkora lehetett a részesedése, talán csak anyagi hozzájárulással szállt be.

Radbot

Guntram után őt tekintik még a Habsburg-ház alapítójának, mivel lényegében az ő leszármazottai alkotják a családot. Születése 985 körül lehetett, és 1045 június 30-án halt meg.

Sokat tett a család vagyonának és presztízsének renoválásáért, jelentős birtokgyarapodás köthető a nevéhez, és hozzá köthető Habsburg várának megépítése is. A források Klettgau grófjaként említik, de miután nagybátyját kiközösítették, jelentős területeket szerzett meg Elzász, Svábország és Aargau területén. Felesége, Ita von Lothringen (995 július 23-1027 után), Friedrich, Felső-Lotharingia hercegének lánya révén jelentősen nőtt a tekintélye.

Ita hatására alapította 1027-ben Muri kolostorát, ami ekkor még csak prépostság rangján állt, s Einsiedelnből hívtak szerzeteseket ide. Első prépostja Reginbold volt. Az alapítás oka elvileg vezeklés volt Radbot bűneiért, de nincs konkretizálva, milyen bűnökről lehet szó. Viszont a korszakban ez általános gyakorlat volt. A kolostor életébe, működésébe, mint kegyurak, rendszeresen beleszóltak, ők finanszírozták az építkezéseket is. A háromhajós bazilika egyes részein még ma is megtalálható a korai építési fázis maradványa, főleg a kripta, a kórus és a kereszthajó területén. Lényegében a templom lett a korai Habsburgok családi temetkezési helye is.

A templom felszentelése végül 1064 október 11-én történt meg Burkard prépost jelenlétében, s Rumold konstanzi püspök celebrálta. A következő évben Muri apátsági rangra emelkedett, első apátja Burkard lett, ezzel jogilag elszakadtak az Einsiedelni közösségtől.

Radbot épp Wernernek mutatja, hogy nem csak a falakban van a vár ereje, Ferdinand Schubert festménye, é.n.

Másik nagy alapítása a Habsburg vár építése (eredetileg Habichtsburg), aminek építéséhez valószínűleg Werner is hozzájárult anyagilag, viszont harmadik testvérük, Rudolf pereskedett Radbottal a vár kapcsán. A vár történetéről korábban írtam, szóval itt most mellőzném a részletezését.

Négy gyereke született: Otto, Adalbert, Werner és Richenza.

I. Rudolf

Lanzelin harmadik fia, aki 985/990 körül született, és 1063 körül halt meg (1064 március 1 előtt). Székhelye után Rudolf von Altenburgnak is nevezik. De rokoni kapcsolata Radbottal bizonytalan, csak feltételezés, hogy testvérek volnának.

Ottmarsheim, Rudolf alapítása

Felesége, Kunigunda, Kuno von Bayern lánya, aki kapcsán máris van egy érdekes anomáliánk, mivel 1049-ben egy oklevél özvegyként említi.

Rudolf birtokai valószínűleg zömmel Alemannia területén voltak, központja pedig vagy Klettgau, vagy Breisgau, de felmerült még Thurgau és Aargau is. Szintén csak valószínűleg, de ő lehetett a pápa egyik parancsnoka annak 1053-as szicíliai hadjáratán, Civitella ostroma során.

Amit hozzá lehet egyértelműen kötni, az Ottmarsheimi Szent Mária monostor alapítása, melynek templomát IX. Leó pápa építtette fel, s az apátságot közvetlen a pápa fennhatósága alá helyezték. Itt is temették el Rudolfot és nejét.

Altenburg, feltehetően ez volt a korábbi családi fészek.

A von Altenburg név arra utal, hogy székhelye lehetett Altenburg vára, ami talán a család korai központja lehetett a mai Brugg város területén, s egy régi római erőd felhasználásával jött létre. Talán a vitája Radbottal is abból fakadt, hogy a közelben felhúzott Habsburggal kirántotta Altenburg alól a szőnyeget. Az tény, hogy a 11. század során Habsburg fokozatosan kiszorította Altenburgot a központi szerepkörből.

Rudolfnak nincs ismert utóda.

II. Landolt/Landold/Lanzelin

I. Lanzelin negyedik fia, születésének ideje ismeretlen, 992-ben bukkan fel először, mint Reichenau Vogt-ja (a Vogt amolyan kormányzó, helytartó szerepkörnek számít), és 1027 október 28-án hunyt el. Kevés információ maradt fenn róla.

Felesége Berta von Büren, fia III. Landold, Reichenau Vogt-ja, aki 1024-ben halt meg, így utód nélkül halt meg Landolt. Lánya neve nem maradt fenn, de a von Villingen családba házasodott be. Fia, I. Berthold alapította a Zähringen dinasztiát.

Radbot utódai

A továbbiakban Radbot leszármazottai játszották a főszerepet, így érdemesnek éreztem kicsit elkülöníteni a következőket egy beékelt gondolattal. Noha a nevet még nem használták, gyakorlatilag innen nevezhetjük őket Habsburgoknak.

I. Otto

Róla tudni az egyik legkevesebbet. Radbot fia 1015 körül bukkan fel a forrásokban, valamikor 1001 körül születhetett, és 1046-ban halt meg.

I. Adalbert/Albrecht

Ottohoz hasonlóan semmi érdemit nem találtam róla. 1016 és 1056 között élt, és Hüningen mellett halt meg.

II. Werner

Újabb anomália történt az ő esetében. Mivel Radbottal elvileg újra indult a számozás, így nevezik őt I. Wernernek is, és az utána következő Wernereket is eszerint számolják, de létezik a Radbot testvérével kezdődő számozás is párhuzamosan. Én ez utóbbihoz tartom magam.

Radbot harmadik fia valamikor 1030 körül születhetett és 1096 november 11-én halt meg. Gyakorlatilag ő vitte tovább a család vérvonalát. Az Acta Murensis szerint rokoni kapcsolatba került a Rheinfelden családdal, konkrétan Rudolf sváb herceg, később német ellenkirály anyai rokonának titulálták (cognatusa). Ennek nem derült ki, mekkora jelentősége volt, de valószínűleg a családi vagyon gyarapítása és a presztízs növekedése szempontjából előnyösnek számíthatott a Rheinfeldenekkel való kapcsolat.

Felesége, Regulinda von Baden révén szintén egy vagyonos dinasztia rokonságába került, a von Lenzburgok Aargau egyik leggazdagabb családjának számítottak, és a Rajna jobb partján fontos politikai tényezők voltak.

Muri a 17. század közepén

Vagyis Werner tevékenysége röviden összefoglalható abban, hogy apránként gyarapította a Habsburg vagyont és politikai tőkét rokoni kapcsolatok építésével. Közvetlenebb aktivitásáról már kevesebbet tudni, egy információ maradt fenn, mégpedig, hogy 1082-ben eltörölte kegyúri jogait Muri felett, innentől Murit megbízottak vezették (Schutzvogtei tisztségben, ami egyfajta helytartót jelent). Ennek a gyakorlati megvalósítása nem tiszta, ugyanis a későbbiekben is Muri uraiként hivatkoznak magukra a Habsburgok.

Regulindától két fia született: Albrecht és Otto.

Richenza

Radbot lánya II. Ulrich von Lenzburg felesége lett, és közös fiuk, Arnolf alapította a von Lenzburg-Baden dinasztiát. Richenzáról ennél több nem ismert.

Werner utódai

Most, hogy végére értünk a Radbot gyerekeknek, következzék a II. Wernertől induló vérvonal ami már belenyúlik a 12. századba, illetve itt már megjelenik a Habsburg név.

II. Albrecht

Születési ideje ismeretlen, 1140 július 14-én halt meg. Werner elsőszülött fiaként ő számított a családfőnek, egyben Muri kormányzója. Felesége Judenta von Ortenburg-Hirrlingen, akitől egy fia született, Ulrich. Ő még apja életében meghalt, így Albrecht utód nélkül fejezte be földi pályáját.

II. Otto

Neki sem ismert a születési ideje. 1111 november 8-án halt meg. Habsburg grófjaként valószínűleg ő volt az első, aki a von Habsburg nevet használta a családból. Jelentős birtokai voltak Felső-Elzászban, Murit kormányozta, de a császárral is jóban volt, mivel 1108-ban elkísérte V. Henriket magyarországi hadjáratára. 1110-ben Murinak adományozta a boswili Szent Márton kápolnát, végül 1111 november 8-án saját otthonában, a butenheimi kastélyában meggyilkolták. Az elkövető az Uesenberg család egy tagja volt.

Felesége, Hilda von Pfirt három gyereket szült: Rudolf, Werner, Adelheid.

Rudolf

Eddig róla tudni a legkevesebbet. Még a puszta létezése is kérdéses, így nem is számozzák.

III. Werner

Születésének ideje nem ismert. 1135-ben jelenik meg először, mint földbirtokos Felső-Elzászban, ahol a családnak már kiterjedt birtokai vannak, egyben Muri kormányzója, s fennhatósága alá tartozik Luzern és további két város. Ezt kiegészítve megszerezte a gazdag murbachi kolostor patronálási jogát.

Neje Ita von Starkenberg, Tirolból származik, és négy gyermeket hozott nemzettek: Albrecht, Otto, Richenza és Gertrud.

Werner 1167 augusztus 19-én halt meg a tusculumi csata utáni járványban.

Adelheid

Jóformán semmit nem tudni róla. A von Hüneburg családba házasodott.

III. Albrecht

Nevezték még Gazdag Albertnek is, aki 1167 és 1199 között volt Habsburg grófja, Muri kormányzója és elzászi földbirtokos. Születésének ideje ismeretlen, a történelemben akkor bukkant fel, amikor apja halála után átvette a családi birtokot. Egy általa 1186-ban megújított, 902-re datált oklevél megerősíti a Szent Trudpert kolostornak tett családi donációt, amit még ősei, a Liutfried grófok, Othpert és Lampert adtak (Etichonenek), ami az egyik közvetett bizonyítéka a Habsburgok és Etichonenek rokonságának.

1164-ben vette feleségül Ita von Pfullendorfot, aki Rudolf von Pfullendorf lányaként VI. Welf herceg unokája és VII. Welf herceg unokahúgaként rokonságot biztosított a Habsburgok és a Welfek között, ami a későbbi császári ambíció szempontjából fontos előrelépésnek bizonyult. Ezt a rokonságot a 60-as években, Muriban készült Habsburg genealógia fogalmazta meg.

1168-ban szembe került I. Frigyes császárral, aki megtámadta Albrechtet Schloss Burg nevű otthonában.

Két gyereke született: Rudolf és Ita. 1199 február 10-én hunyt el.

III. Otto

Hosszú idő után az első Habsburg, aki egyházi pályára lépett. Legalábbis az augsburgi püspöki anyakönyv szerint erre lehet következtetni, de az ott megfogalmazottak támasztanak bizonytalanságokat is III. Otto rokoni viszonyai kapcsán.

Pályája kezdetén kanonok volt Augsburgban, majd Szent Marutiusban prépost volt. 1165-ben választották konstantzi püspökké, hivatalba pedig 1166 áprilisa előtt lépett. Nem lehetett túl jó viszonya I. Frigyessel, mivel csak egyszer jegyezték fel a kíséretében, még 1166 márciusában egy ulmi bírósági napon. Az sem segített viszonyukon, hogy Frigyes magának követelte az invesztitúra jogokat, míg Otto a pápa felé húzott. Későbbi hagyományok szerint ezért III. Callixtus idején az egyházmegyéje közvetlen pápai védelem alá került.

Püspökként nem volt önálló döntési jogköre, az általa aláírt dokumentumokon rendre kanonokok és prépostok tanú aláírásai szerepelnek, ami azt mutatja, hogy folyamatosan ellenőrzés alatt tartották, olykor még a mozgásában is megfigyelték. Hivatali ideje alatt Konstantz több zsinatnak is otthont adott, illetve Otto sokat tett az egyházmegye fejlesztése érdekében. Ezt főleg elődje gyakorlatának folytatásában valósította meg, vagyis a plébániákat kolostorokba integrálta, és intenzíven népszerűsítette a kolostor kultúrát.

Nem sokkal halála előtt lemondott tisztségéről, majd 1175 szeptember 22-én hunyt el.

Richenza

Róla is kevés az adat. I. Ludwig von Pfirt felesége lett, 1180-ban halt meg.

Gertrud

Szintén keveset tudni róla. III. Dietrich von Mömpelgard felesége lett, aki Ludwig von Pfirthez hasonlóan a Scarponnois házhoz tartozott. Gertrud 1132, vagy 1134 január 15-én halt meg.

II. Rudolf

Nevezik der Gütige (Kedves Rudolf) és der Alte (Öreg Rudolf) ragadványnevekkel is. A császárok közelébe kerülés terén fontos szerepet játszott, és megalapozta a család birodalmi hírnevét.

Születési ideje neki sem ismert, 1232 április 10-én halt meg. Jelentős földbirtokai voltak Elzászban, Aargauban, Frickgauban, Zürichgau egyes részein és Leufenburg felett is hatalmat gyakorolt.

A történelembe 1199-ben lépett be, amikor apjától átvette a birtokok kormányzását. Majd 1200 körül IV. Ottó oldalán szerepet vállalt a német trónviszályban. Ez az irányultsága idővel elkopott, és 1212-ben átpártolt II. Friedrich császárhoz, aki iránt a hűsége egész életében töretlen maradt (ezért jutalmul 1218-ban Uri birodalmi reprezentásnsává nevezte ki a császár “Reichvogt”).

Szoros viszonya Frigyessel megmutatkozik abban, hogy számos alkalommal vesz részt a császár kíséretében, így 1213-ban Hagenauban van az udvartartás tagjaként, 1214-ben elkíséri Frigyest Brabantba, Jülichbe és Bázelbe, 1216-ban Konstanzban és Überlingenben szerepel Frigyes körül, majd 1218-ban kétszer is a császári udvarban tartózkodik, ebből második alkalommal Hagenauban pont május 1-én, amikor unokája született.

Itáliába háromszor látogatott a császár körüli teendői címén: 1222-ben Capuában és Veroliban, III. Honorius pápával, 1226-ban Albrecht nevű fiával együtt, hogy lecsillapítsa a lázongó lombardokat, majd 1230-ban Anagniban részt vett Frigyes és IX. Gergely pápa béketalálkozóján.

Nem csak a császár körül mozgott, de a trónörökös, VII. Henrik király udvarában is felbukkant, 1224-ben Baselben és Bernben (utóbbira Albrecht szintén elkísérte), valamint 1229 október 23-án Überlingenben.

Felesége Agnes von Staufen volt (1165/70 körül született, 1232 előtt halt meg), akinek valószínűleg semmilyen rokoni kapcsolata nem volt a Hohenstaufenekkel, felmenőire vonatkozóan az Acta Murensia szerint Gottfried von Staufen volt az apja. Öt gyerekük neve maradt fenn: Werner, Albrecht, Rudolf, Gertrude és Heilwig.

Rudolf politikáján látszik, hogy már aktívan van jelen a császári intézmény körül, vagyis a Habsburg-ház folyamatosan emelkedik felfelé a birodalmi ranglétrán. Ekkor még valószínűleg fel sem merült bennük, hogy valamikor a jövőben akár még császárok is lehetnek a Habsburgok, mivel Rudolf idején a Hohenstaufen család elég stabilnak látszott.

Ita

Albrecht lánya, férje neve nem ismert, annyit tudni róla, hogy a von Leiningen család tagja.

A család két ágra válik

II. Rudolf fiai két Habsburg dinasztiát indítanak el, melyek közül az egyik a legmagasabb hatalmi méltóságig jut, egyben megalapozza a család nemzetközi tekintélyét, míg a másik megmaradt helyi grófi család szintjén, szűk kétszáz éves fennállása során.

IV. Werner

Gyerekként meghalt.

IV. Albrecht

Rudolf elsőszülöttjeként nőtt fel, és ő örökölte a családi birtokok nagyobb részét. Ragadványneve der Weise, vagyis Bölcs Albertnek, más forrásokban Gazdag Albertnek is nevezték. 1188 körül született és 1239 november 25-én halt meg. Sikeresen folytatta apja politikáját, így jelentős tekintélyt szerzett birodalom-szerte, és megőrizte a császárok jóindulatát családja irányában.

Apja halála után testvérével, Rudolffal megosztoztak a Habsburg birtokokon. 1217 körül nősült meg, felesége Heilwig von Kyburg (1263 után halt meg), aki III. Ulrich gróf és Anna von Zähringen lánya. Öt gyerekük született: Rudolf, Albrecht, Hartmann, Kunigunde és egy névtelen lány.

I. Miksa megrendelésére készült bronzszobor Albrechtről

1228-ban örökösödési vitája támadt a Pfirtekkel, amiben sikeresen felülkerekedett, valamint egy 1249-es Clevi Fryger krónika bejegyzés szerint ő alapította Waldshut városát. Ez valószínűleg csak legenda, mivel a város létezésének első bizonyíthatóan datálható bizonyítéka 1256-ra mutat.

1239-ben részt vett a bárók keresztes hadjáratában (az 1239-41-es keresztes hadjárat), melynek során eljutott a Szentföldre, de Askelon erődítéseinek építése közben járvány ütött ki, ami Albrechtet is elvitte.

III. Rudolf

Rudolf der Schweigsame, azaz Csendes Rudolf, IV. Albrecht fivére, egyben a Laufenburg-ág alapítója. Vele két ágra vált szét a Habsburg család, utódai a 15. század elejéig megmaradtak a birodalom délnyugati része és Svájc területén, mint helyi grófok, de jelentéktelenek maradtak. Rudolf születésének ideje nem ismert, halála 1249 július 6-án történt.

Apjuk halála után megosztoztak Albrechttel a Habsburg birtokon, így Rudolf része lett Laufenburg grófsága, de földjei lettek Zürichgau déli rézén, Zug, Schwyz, Unterwalden és Sempach megyékben, Elzászban (Ottmarsheim és Willisau), valamint Muri és Murbach Vogt-ja lett.

1237 és 1245 között II. Frigyes kíséretében szerepelt annak itáliai hadjáratai során, de az 1245-ös lyoni zsinat után elpártolt a császártól, miután IV. Ince pápa kiközösítette az uralkodót. Később bírálta is unokaöccsét, IV. Rudolfot, amiért kitartott Frigyes mellett.

Birtokain támogatta a johannitákat vámmentességgel és adományokkal, népszerűsítette Laufenburg várost a környező Schaffhausen és Nellenburg ellenében (Laufenburgot még apja, II. Rudolf alapította). Több vitát folytatott a kialakuló svájci konföderációval, és a legenda szerint ő építette Rotzberg várát 1232-38 között, ami végül befejezetlen maradt.

Felesége Gertrud (1227 előtt született, 1243 és 53 között halt meg), VI. Lütold von Regensberg lánya, akivel öt közös gyerekük született: Wernher, Gottfried, Rudolf, Otto és Eberhard. Rajtuk kívül volt még egy törvénytelen fia, Rudolf von Dietikon, zürichi kanonok, akinek az anyja talán Elisabeth von Strätthingen lehetett. Utódai sorsával már nem foglalkozom, mivel az túlmutat a poszt témáján.

Gertrude

Nem sok információ van róla. 1223-1241 között élt, férje III. Ludwig von Frohburg (1196 körültől 1256/1259-ig). Gyermektelenek voltak.

Heilwig

Róla se sokkal több információ van. 1260 április 30-án halt meg. Férje III. Hermann von Frohburg (1236/37-ben halt meg), egyetlen lányuk született, Sophie, aki 1263 után halt meg. Sophie Walter von Klingenhez ment feleségül, aki korának egyik híres minnesängere volt.

Irány a császári trón

Albrecht utódai bizonyultak a legsikeresebbnek, egyben elsőszülött fia megalapozta a Habsburgok nemzetközi tekintélyét. Ezzel egy új történet veszi kezdetét, aminek épp csak a nyitányáról lesz szó.

IV. Rudolf

A híres Rudolf, az első Habsburg “császár”, a család birodalmi szintre emelője, az ausztriai birtokok megszerzője, egyben az osztrák ág alapítója. Vele újra indul megint a számozás, és a Habsburgok fokozatosan el is távolodnak ősi családi birtokaiktól utána. A dinasztia tagjai közül talán a legsikeresebbnek mondható, hisz alig két évtized alatt territoriális grófságból felemelkedett birodalmi politikai tényezővé, majd német király lett belőle. Vagyis az addigi generációk apránként építkező stratégiáját felváltotta egy nagy lóugrással felérő hazardírozásra, ami végül sikerrel járt. Német királyként már nem minden célját sikerült elérni, de ez a végeredményen mit sem változtat.

1218 május 1-én született, vagyis pont azon a napon, amikor apja és nagyapja épp II. Henrik császárt látogatták. A legenda szerint maga a császár volt a keresztapja, mégsem az udvarban nevelkedett, így sem írni, sem latinul nem tanult meg. 1239-ben apja a Szentföldön meghalt, de a híre csak 1240-ben érkezett meg, így ekkortól vette át a Habsburg birtokokat. A 40-es években a Hohenstaufenek hűséges támogatójaként ténykedett, amiben testvére, Hartmann is kivette a részét, így 1246-ban Észak-Itáliába ment, hogy a császári erők oldalán harcoljon, csakhogy hamar fogságba esett, és ott is halt meg, valamikor 1247-53 között.

Rudolf eközben a családi tekintély és birtok ügyeinek intézésével foglalkozott, így felbukkant a császári udvarban, közben területi viszályba került III. Hugo von Tiefenstein/Teufen gróffal, akit végül meggyilkoltak (feltehetően Rudolf megrendelésére). Eközben Frigyes uralkodása egyre nagyobb ellenérzéseket váltott ki mind a birodalomban, mind a pápa részéről, aki 1245-ben kiközösítette a császárt. Rudolf mégis kitartott mellette, azután is, hogy Frigyes 1250-ben meghalt, így fiát, IV. Konrádot támogatta a továbbiakban Rudolf. Ezért ő is kiközösítésben részesült.

1253-ban vette feleségül Gertrud von Hohenberget, akinek hozományaként jelentős birtokokhoz jutott Elzászban, Schlettstadt környékén, majd Konrád 1254-es halála után kibékült a pápával, aki feloldotta a kiközösítés alól, sőt politikai befolyása is jórészt érintetlen maradt a Felső-Rajna vidéken és Észak-Svájc területén.

13. század eleji birtok állapotok Svájc területén. A rózsaszín jelöli a Habsburgokat.

Az úgynevezett “interregnum” idején, amit 1250 és 1273 között tartanak számon, totális káoszba süllyedt a birodalom, melynek fő oka nem a király hiánya, abból több is volt, mint elég, hanem a királyi hatalom tekintélyének lezüllése volt. Konrád után előbb megválasztották Hollandiai Vilmost, majd 1257-ben két királyt is: X. Alfonz kasztíliai királyt és Cornwalli Richard-ot. Egyikük sem tartózkodott a birodalomban, utóbbi pár alkalommal néhány nyugati megyében megfordult, így viszont a jelenlétük hiánya miatt sem az udvari előremenetel nem volt biztosítva, sem a jogorvoslat a megszaporodó önkényeskedések miatt. Rudolf is haszonélvezője volt ennek a káosznak, számos birtokot szerzett meg nem tiszta eszközökkel Elzász és Svájc területén, így az 1260-as évekre a birodalom délnyugati részének legerősebb és leggazdagabb földesura lett. Hatalma és vagyona még így is eltörpült az interregnum legnagyobb vámszedője, Premysl II. Ottokáréhoz képest. Aki cseh királyként és morva őrgrófként így is a birodalom legerősebb frakciója volt, ezt tovább növelte, amikor 1251-ben erőszakkal megszerezte a Babenberg örökséget: Ausztria, Stájerország, Karinthia és Krajna. A birodalom rendjei komolyan aggódni kezdtek növekvő túlhatalma miatt.

Mikor 1272-ben meghalt Richard, a rendek úgy döntöttek, ezúttal olyan királyt választanak, aki képes helyre állítani a rendet, ami ellen hiába tiltakozott Alfonz, aki még a pápánál is kampányolt a királyválasztás ellen, de X. Gergely szintén a rendteremtés oldalán állt. A szóba jöhető jelöltek közül a két legerősebb, III. Fülöp francia király és II. Ottokár cseh király volt. Előbbi kapcsán a pápának voltak aggályai, mivel rokoni kapcsolatai révén könnyen kialakulhatott egy francia-német-nápolyi szövetség ellene, míg Ottokártól a német rendek ódzkodtak. A kisebb jelöltek közül sokakat a pápa vétózott meg, mert egyetlen kikötése volt, hogy ne legyen Hohenstaufen kötődés a múltjukban. Ennek ellenére Rudolf is bekerült a jelöltek közé.

Ekkorra már kialakult a királyválasztó fejedelmek szűk köre, és mindenki megelégedésére hamar egyezségre is jutottak, de a jó egy évig elhúzódó tárgyalások során lassan jutottak döntésre, így a Werner von Eppstein, mainzi érsek által beajánlott Rudolf jelölése lett végül a legnépszerűbb, hiába tiltakozott a pápa és Ottokár ellene. Annak érdekében, hogy meglegyen az egyhangú szavazat, 1273 szeptemberében Ottokár helyett XIII. Hengrik, alsó-bajorországi hercegnek utalták át a szavazati jogot, aki lelkes támogatója volt Rudolfnak. Végül október 1-én meg is választották királynak Rudolfot, majd 24-én megkoronázták Aachenben (ekkor már 55 éves volt). Ekkor amúgy felesége és Gertrud nevű lánya nevet változtatott, hogy látszólag eltávolodjanak a Hohenstaufenektől. A pápát igyekezett is hamar lekenyerezni, így ígéretet tett arra, hogy Itáliában nem követi a Hohenstaufenek politikáját.

Rudolf 18 évig tartó német királysága önmagában megérdemelne egy blogposztot. Egyszerre törekedett a rendekkel való együttműködésre, a birodalom régi fényének restaurálására, a kialakult káosz orvoslására, a túlnőtt földesurak megregulázására és saját hatalmának erősítésére. Ez komoly lavírozást igényelt, mindezt úgy, hogy ő egész életében ízig-vérig a Hohensatufenek híve maradt, miközben a név szitokszóvá minősült II. Frigyes uralkodása miatt, holott a Hohenstaufen időszak stabilitása és szimbolikájának helyreállítása volt Rudolf fő célja.

Egyik első feladata volt helyre hozni a királyi intézmény tekintélyét, orvosolni az addigi önkényes birtokszerzéseket, valamint legsürgetőbb teendőjeként le kellett számolnia Ottokárral. Ehhez házasságpolitikával és terület ígéretekkel szövetségeseket gyűjtött, majd 1274-ben megkezdődött Ottokár elszigetelése. Először perbe fogták, hogy mondjon le a jogtalanul megszerzett Babenberg örökségről, amit nem tett meg, majd 1276-ban háborúra került sor, amit gyors királyi győzelem eredményezett, így Ottokár októberben békekötésre kényszerült. A béke nem bizonyult hosszú életűnek, mivel Ottokár nem nyugodott bele abba, hogy ausztriai birtokait elvették, ráadásul ezeket Rudolf szépen átjásztotta fiainak. Emiatt 1278-ban kiújult a háború, ekkor Rudolf legtöbb szövetségese már nem állt a király mellé, így a magyar királyt, IV. Lászlót győzte meg ügye mellett, akinek kellett egy katonai siker, hogy fölébe kerekedjen belső ellenzékén. A végső összecsapás augusztus 26-án a dürnkruti csatában zajlott, ahol Rudolf nem csak totális győzelmet aratott, de Ottokár is elesett a csatában. Fia, a kiskorú II. Vencel már nem jelentett fenyegetést számára.

Ezután már csak legalizálni kellett ausztriai hódításait, amit 1282-re sikerült elfogadtatnia a birodalmi rendekkel, így két fia, Albrecht és Rudolf birodalmi hercegi rangra emelkedhettek, egyben megosztották egymás között a területet. A Habsburgok hatalmi központja az 1270-es évektől fokozatosan áthelyeződött a birodalom délkeleti régiójába. Ezt követően figyelmét a birodalom délnyugati régiójára fordította, ahol a burgund hercegséget szerette volna visszatéríteni a birodalom iránti hűséghez, 1283-tól. Ez a kampánya már nem hozott olyan sikereket, mint keleten. Nehezítette helyzetét, hogy időközben új francia király, IV. Fülöp került trónra, aki energikussága mellett már célirányosan a birodalom nyugati régióinak elhódításán fáradozott.

Rudolf birtokgyarapítása feltűnő méreteket ölt. Nyugaton a régi családi birtok eltörpül a keleten szerzett földekhez képest.

Rudolf utolsó éveinek két legfőbb kihívására, a francia fenyegetésre és fiainak utódlására már nem tudott sikeres megoldást felmutatni. Ekkorra a birodalmi rendek hasonlóan tekintettek a Habsburgokra, mint korábban Ottokárra. Azt sem sikerült elérnie, hogy a császári címet megszerezze a pápától, amiben a legfőbb akadályozó tényező, hogy ebben az időszakban nagyon rövid regnálású pápák követték egymást, így mire letárgyalták a koronázás idejét, új egyházfőt kellett választani. Gyakorlatilag 1312-ig nem is koronáztak új császárt.

Birodalmi sasba foglalt Habsburg oroszlán

1291 nyarán rohamosan romlani kezdett Rudolf egészsége, aki megérezve a közelgő véget, még egy utolsó aktusra szánta magát, hogy kifejezze a Hohenstaufenek iránti elkötelezettségét, s júliusban Speyerbe utazott, ahol 15-én el is hunyt. Szándéka szerint a Hohenstaufenek családi temetkező helyén, a speyeri katedrálisban helyezték örök nyugalomra.

Kétszer nősült, első felesége Gertrud (1273-tól Annának hívták) von Hohenberg szülte összes gyerekét, másodszor 1284-ben vette el, dinasztikus okokból, a 14 éves Burgundiai Izabellát. Első feleségétől számos gyereke született: Mathilde (1253-1304), V. Albrecht (1255-1308), Katharina (1256 körül-1282), Gertrud (1273-tól Agnes, 1257-1322), Heilwig (1259-1303), Klementia (1262-1293), Hartmann (1263-1281), V. Rudolf (1270-1290), Guta/Juditha/Jutta (1271-1297) és Karl (1276). Fiai közül egyedül Albrecht élte túl, s később az ő utódai vitték tovább a Habsburg örökséget, míg lányai zömmel különböző német fejedelmi dinasztiákba házasodtak be, míg magyar szempontból Klementia számít érdekesnek, ő ugyanis Martell Károly felesége lett, így Károly Róbert anyja is.

V. Albrecht

Nem sokat tudni róla. Kanonok volt Baselben. Érdekes, hogy unokaöccse is V. Albrecht néven van regisztrálva.

Hartmann

Keveset tudni róla. 1246-47 fordulóján Észak-Itáliába ment, hogy II. Frigyes oldalán harcoljon, ahol fogságba esett, és 1247 és 1253 között halhatott meg.

Kunigunde

Az első Habsburg nő, akiről fennmaradt némi információ. 1230 körül született, de nem azonos Kunigunde von Österreich-al. Kétszer házasodott, első férje III. Heinrich von Stühlingen und Küssaberg, aki a Küssenburg dinasztia utolsó férfi tagja. Heinrich 1250-ben meghalt, nem született gyerekük.

Nem sokkal első férje halála után újra házasodott, II. Otto von Ochsensteinhez ment feleségül, akivel több közös gyerekük született: Otto, Katharina, Johannes, Adelheid, Guota, Simunt és Anna.

Kunigundénak volt egy lánytestvére, akinek a neve nem maradt fenn, annyit tudni róla, hogy apáca volt az Adelhauseni monostorban.

Habsburgok útja

Habsburg vár rekonstrukciója

Még iskolában úgy tanították, hogy Habsburg Rudolfot azért választották, hogy egy csóró, tekintély nélküli, könnyen irányítható uralkodót szerezzenek a német rendek a birodalom élére, ahhoz képest érdekes azt személzni, hogy a Habsburgok egyáltalán nem voltak sem jelentéktelenek, sem vagyontalanok. Fokozatos utat bejárva, jó kétszáz év alatt egy komoly politikai és vagyoni tekintéllyel rendelkező helyi grófi családdá váltak a birodalom délnyugati részén, ráadásul az utolsó generációk közvetlen jelenléte a császárok körül az országos tekintélyt is kivívta számukra. Ezen felül ügyes házasságkötésekkel szövetségeseket és legitimációs alapot is teremtettek Rudolf számára, aki bár királyi címének betöltéséhez alacsony származásúnak számított, mégis Ottokárt leszámítva, mindenki elismerte legitimációját.

Bécsi Hofburg 13-14. század fordulóján, rekonstrukció.

A Habsburg grófok nem különböztek kortársaiktól, sem szentek, sem megátalkodott gonosztevők nem voltak. Ugyanúgy akadtak közöttük elhivatott egyházfik és az erőszaktól nem tartó opportunisták. Az, hogy a történelem ilyen magas polcára kerültek, nagyobb részt köszönhető az események összjátékának, mint a saját teljesítményüknek. Cserébe jól használták ki a kapott lehetőségeket.