Addams Family 2 (2021)

Félve indítottam el ezt a csodát, melynek már az első része is felért egy audiovizuális terrortámadással. Pont emiatt nem is voltak elvárásaim iránta, na ehhez képest meglepett, pozitív irányban. Azért senki ne gondolja azt, hogy ez jó film, csupán képes volt az elődjénél jobban muzsikálni. Az Addams Family 2 egy gátlástalan rókabőr, egy lusta fércmunka, és az értelmetlen folytatás megtestesítője, mégsem tudom teljesen lehúzni a klotyón, mivel itt-ott azért legalább működött, szemben az elődjével.

Olvasás folytatása


Animézzünk kicsit. Star Wars: Visions (2021)

Nem számítok nagy anime fogyasztónak, de időről-időre csak előveszek egy-egy alkotást. Most mégis, látszólag, nem távolodok el Amerikától, holott a Star Wars: Visions ízig-vérig anime. Sok elvárásom nem igazán volt iránta, inkább csak nem tudtam hova tenni magamban, amikor bejelentették. Emiatt olyan gondolat cikázik bennem, hogy a Disney egyre inkább nem tud mit kezdeni a SW branddel, így kiadja boldog-boldogtalannak, hogy csináljanak helyettük valamit, ugyanazt a receptet követve, amit játék fronton is alkalmaznak. Mellette olyan ez, mint a 90-es években a Cartoon Network-ön volt a What a cartoon című műsor, ahol pilot epizódokon keresztül mutattak be animációs projekteket.

Olvasás folytatása


Újrahasznosítás jegyében: My Little Pony, A New Generation

Megnéztem végre az MLP G5 nyitányának szánt mozit, és a végén csak tátott szájjal néztem ki a fejemből… miközben arra gondoltam, hogy ez mi a búbánat volt? Előzetesen csak annyit, hogy aki póni rajongó, annak érdemes megnézni, aki nem annyira, az inkább messzire kerülje el, mert kiakadt a középszerűség mutató. Már a címe is mennyire fantáziátlan.

Olvasás folytatása


A Kettős honfoglalás elmélete, 1. rész

László Gyula rajza Hunorról és Magorról.

Mikor tavaly megjelent a Pozsonyi csata című kultúrsokk, akkor valamiért befészkelte magát a fejembe a gondolat, hogy a benne, erősen eltorzítva megfogalmazott Kettős honfoglalás elmélettel amúgy mi a helyzet? Mert már akkor sem nagyon foglalkozott vele a szakmában senki, amikor én egyetemre kerültem, s mindenki letudta annyival, hogy ez már meghaladott elmélet. Valamennyit tanultunk róla, így az halványan derengett, hogy László Gyula elméletéről van szó, melyben azt találta mondani, hogy honfoglaló eleink már nem először jöttek be a Kárpát-medencébe, hanem előtte az avar-korban már érkeztek magyarok ide.

Ennyivel beérve meg is írtam a kritikámat a filmről, gondolván, többet nem is érdemes foglalkozni a dologgal. Csakhogy azóta is ott motoszkált bennem, hogy bizony elég méltatlan ilyen felületesen kezelni ezt a kutatástörténeti vargabetűt, amit a szakmában ugyan nem fogadtak el, de a laikusok körében, főleg az önjelölt történészeknél, elég népszerűnek számít. Pluszba a középiskolás töri tankönyvekben is megemlítik amolyan lábjegyzet szinten (s tanára válogatja, hogy mennyire kerül nagyobb szerepbe az oktatásban).

Olvasás folytatása


Zuhanás az Olimposzról: Blood of Zeus (2020)

Avagy a Netflix Elfen Lied-je, csak ennek már, úgy tűnik, nem mindenki dőlt be. Először az lepett meg, hogy erre nem figyeltem fel hamarabb, aztán az, hogy mennyire rövid. Furcsálltam is, hogy mindössze nyolc epizódban akartak elmesélni egy ilyen kaliberű történetet. Főleg, hogy az elején a sorozat megvett kilóra, azonnal berántott, és úgy tűnt, a Netflix megmutatja, képesek még minőségi, érdekes animációkat prezentálni. De azt amúgy nem értettem, hogy miért akarja “animének” eladni magát, miközben sem a tematikájának nincs köze a Távol-Kelethez, sem a készítők között nincs ázsiai, egyedül az animációban figyelhető meg némi japános vonás, de az sem annyira feltűnően. Nem vagyok híve annak, hogy nyugati animéktől megtagadjuk a titulust, de ennek ahhoz többet kellett volna felmutatnia a stílusból, hogy jogosnak érezzem, így inkább tűnt egy harmadik világbeli diktátornak, aki mindenféle hangzatos címeket és kitüntetéseket adományoz saját magának.

Jó, azt azért ismerjük el, hogy nem egy rossz alkotás. Sőt, az első fele mondhatni zseniális. Viszont a legfőbb baja, hogy összességében nem vált egy felejthetetlen élménnyé, ami leginkább a túlzott klisésség, az öncélúság és fantáziátlanság számlájára írható.

Olvasás folytatása


Rövid kritikák 13

Babonások kedvéért, mágikus számhoz értünk el. Ezúttal is három alkotás kerül sorra, de ezúttal animáció nem lesz. 🙂

Olvasás folytatása


Könyvajánló: Politikai Filozófiák Zsebkönyve (2021)

Régóta nyomon követem az Ideológiák Tárháza nevű Youtube csatornát, ahol igyekeznek bemutatni a különféle politikai ideológiákat, meglehetősen színvonalas kivitelezésben, tényleges objektivitásra törekedve. Idővel felmerült az igény ennek nyomtatott formátumban történő közreadására is, aminek végül az első megvalósulása ez a kicsiny könyvecske lett. Mint a címe is mutatja, nem vállal többet, mint egy miniatűr enciklopédiaként bemutatni a főbb politikai filozófiai irányzatokat.

Hogy mennyire kicsi? Elég lassú olvasó vagyok, de így is sikerült összesítve egy-másfél óra alatt a végére érnem. Méretéből adódóan nem törekszik a teljességre, a tárgyalt filozófiákat, politikai irányzatokat épp csak pár bekezdés erejéig mutatja be, de ez is elég ahhoz, hogy egy kiinduló alapot kapjunk róluk. Néha egészen más fényben is látszanak ezek a filozófiák. Persze ma már fel kell dobni a könyveket is némi interaktivitással, így rögtön azzal kezdi a kiadvány, hogy rákérdez, melyik politikai irányhoz soroljuk magunkat? Majd miután végigolvastuk a művet, újra felteszi a kérdést, miszerint a végigolvasás után is ugyanúgy tekintünk-e az ideológiai hovatartozásunkra, vagy változott valamit?

Összességében egy igényes, érdekes, informatív munka, főleg azoknak ajánlott, akik önmaguktól elveszettnek érzik magukat a témában, de azok számára is hasznos lehet, akik úgy gondolják, van rálátásuk, mert esetleg bizonyos fogalmakat inkább sztereotípiák mentén használnak, mintsem eredeti jelentésük szerint. Persze nem is ettől válik valaki politológussá. Afelett sem hunyhatunk azonban szemet, hogy nem tökéletes. Két dolgot hiányoltam belőle, az egyik a tradicionalizmus, ami ugye a konzervativizmusból nőtte ki magát, a másik pedig a feminizmus-gender ellentétpárjaként kialakult alt-right. Ezek azért is lettek volna hasznosak, mert manapság meghatározóaknak számítanak, egyben elég ködösek ahhoz, hogy magyarázatra szoruljanak.

Mivel a könyv sem számít terjedelmesnek, ezért úgy ítéltem, hogy ennél hosszabban bemutatni már spoilerezés lenne.


Nomen est omen

Ahogy pongyolán fordíthatjuk, “a név kötelez”. Na nem erről a latin szólás-mondásról lesz most szó, hanem a Disney-Lucasfilm újabb balfogásáról, amit Star Wars: The Bad Batch címen tekinthettünk meg. Mondanom sem kell, pont olyan hibás csapat lett, mint amilyennek a neve sugallja, de nem a jó értelemben. Ennyire unalmas, semmilyen sorozatra azért nem számítottam tőlük, holott már végig szenvedtem egy Resistance-t, és azért a mozifilmek sem voltak épp a helyzet magaslatán (és akkor még nagyon finoman fogalmaztam). Filoni legújabb sorozata inkább torzszülött lett, ami ide-oda ténfereg, és azt se tudja, hol van a világban. Szóval megelőlegezhetjük, hogy a nulla elvárás ellenére egy csalódást keltő valami lett a végeredmény, de még mindig a nézhető kategóriában (ellentétben mondjuk a Space Jam második részével). Amúgy eredetileg most egy könyvbemutató lett volna napirenden, de az évadzáróval beelőzött ez a sorozat.

Olvasás folytatása


Otto Carius: Tigrisek a sárban (Tiger im Schlamm, 1960)

A második világháborúnak lényegében szimbólumává vált a Tigris harckocsi, s sokan úgy vélik, hogy ez volt a német haditechnika csúcsa. Na ez a könyv nem erről szól. Otto Carius a harckocsizó ászok sorában a második helyen áll, és azon kevesek közé tartozik, akik túl is élték a háborút (2015-ben hunyt el). Megérte azt is, ahogy a világégés után démonizálják a német katonát, nem csak külföldön, de még saját hazájukban is. Ezért döntött úgy, hogy megírja saját háborús élményeit. Elsősorban nem a harci cselekmények krónikása kívánt lenni, sem a borzalmak sorjázója, egyszerűen a katonákat, mint embereket, akarta bemutatni.

Olvasás folytatása


Hogyan öljünk meg egy jó koncepciót: Tales of Arcadia franchise

Guillermo del Toro szerelemprojektje a Tales of Arcadia sorozat, mely három fő történetből áll ugyan, mégis egy helyszín körül zajlanak az eseményeik, s egy olyan korszakban indult, amikor még a Netflix neve egyet jelentett a minőséggel, míg a Dreamworks számára egy remek kiugrási pontnak bizonyult a meglehetősen megkopott hírnevük visszahódításához. Ennek megfelelően, az elején még kimondottan rajongtam érte, de hamar kiderült, hogy ez az egész körülbelül ugyanabba az irányba tart, mint a Star Wars: remek nyitás, majd folyamatos minőség romlás.

Mivel nem rég lezárták a szériát az utolsó, nagy mozival, így elérkezett az ideje, hogy végső ítéletet mondjunk felette, mivel végre összeállt a kép, minden szál egybe futott, és egy sor seggből előhúzott baromságot is kaptunk.

Olvasás folytatása