A Petrossai (Pietroasele/Pietroasa) kincs

Gondoltam, ideje rátérni egy kicsit a régészet ösvényére. Ahogy észrevettem, sokakat leginkább a kincsek, drága holmik felfedezése hoz lázba, s a csillogó arany jobban izgatja, mint holmi cserepek. Épp ezért egy rövid sorozatban bemutatom, mennyire sok gondot okoznak a sokak által áhított kincsek.

Kezdésként leszögeznék két dolgot: 1. Itt most kincsként a közvélekedés szerinti értelmezést fogom használni (szakmán belül a kincs fogalma takarhat ennél egyszerűbb anyagot is, ráadásul bizonyos körülményeknek is teljesülniük kell hozzá). 2. Az esetek többségében ezeket a “kincseket” nem szakemberek tárták fel, amiből következik, hogy a belőlük nyerhető információ meglehetősen korlátozott. Vannak még további fenntartások is, ezeket reményeim szerint érzékeltetni is fogom.

Olvasás folytatása

Reklámok

Mese emberekről, macskáknak

Manapság a 3D orgia kellős közepén kimondottan üdítő tapasztalat, ha egy hagyományos grafikájú rajzfilmmel találkozni. Persze ez önmagában nem garantálja a minőséget sem. Általában a rajzfilmeknél különösen igaz a mondás ellentettje, vagyis borító alapján ítéld meg a művet. Nos, a Kitty is not a cat (2017) pont a borítójával győzött meg arról, hogy tegyek vele egy próbát, és mondanom sem kell, pozitív tapasztalat volt. Na, nem kell világmegváltó alkotásról beszélni, mivel elsősorban a célközönségének szól (nagyjából óvodás korú gyerekeknek), ennek ellenére mégis képes arra, amire a legtöbb animáció nem, képes szólni a felnőtt közönséghez is.

A BES Animation egy kicsiny ausztrál stúdió, akiknek ez a második, vagy harmadik alkotásuk, de a Zag-el ellentétben, nem próbálnak erőn felül teljesíteni (mégsem érződik biztonsági játéknak a működésük). Jó, eleget rugdostam a Zag-et, talán hagyjuk is ki őket a továbbiakban ebből. A BES leginkább azért különös számomra, mivel az ausztrál rajzfilmeket nem, vagy alig ismerni errefelé, talán csak a Blinky Bill kalandjai számít bele a köztudatba (meg annak a borzalmas 3D remake-je).

Olvasás folytatása


A film, ami jó előre berendelte a pofont

Gondolom nem meglepő, hogy ezúttal a Solo: Egy Star Wars Történetről fogom megosztani a véleményemet. Ez a film ugyanis valahogy a legelátkozottabb darabjává vált a Disney-éra SW filmjeinek. Ugye jöttek menet közben a rémhírek, hogy a főszerepet játszó színész, Alden Ehrenreich mellé tanárt kellett fogadni, mert nem tud játszani, hogy 5 hónappal a befejezés előtt kirúgták a rendezőket, és egy biztonsági játékost tettek a helyükre, aki a 80%-át újra forgatta, stb. Ezek már önmagukban lenyomták a film iránti bizalmat. Pluszban ott az Utolsó Jedik meglehetősen megosztó teljesítménye (nálam simán a legrosszabb SW filmnek számít), így aztán a rajongóknak erősen megrendült a bizalma a Solo iránt. Aztán jött a film, majd bukott egy hatalmasat. Pontosabban a Disney prognosztizációját nem teljesítette (mert amúgy simán nyereséges volt, csak nem annyira, mint szerették volna). Szintén megosztó lett, mert van, aki dicséri, hogy mennyire jó lett, de az ellenvélemény hangja, akik Kathleen Kennedy távozását kérik, egyre erősödik. De milyen is volt a film?

Olvasás folytatása


Oroszország szimbólumai 4

Kisebb kihagyás után, térjünk vissza Oroszország szimbólumaihoz. Immáron negyedik alkalommal barangoljuk virtuálisan körbe Moszkva legemblematikusabb látványosságait, viszont nem kellene hanyagolni Oroszország más vidékeit sem, úgyhogy ezt tervezem az orosz főváros témájának befejezésére. Pont e miatt kicsit hosszabb, és tartalmasabb lesz, mint az eddigiek.

Olvasás folytatása


Marvel filmekről harmadjára

Ez a nap is elérkezett, a harmadik etapnak is a végére értünk, és némiképp szabadkoznom kell, mivel kicsit felül kell vizsgáljam az előző két Marveles írásomat. Sajnos, így utólag visszatekintve, elég gyatrára sikeredtek. Az elsőnél még nagyon kezdő voltam (most sem vagyok sokkal jobb), és belevesztem a részletekbe, hogy aztán a második felvonásnál meg totál félvállról vegyem az egészet, és összecsaptam végül a dolgot. Most kicsit pont emiatt újra összegzem az eddigieket.

Olvasás folytatása


Nagyon angol, nagyon abszurd

Mi a megoldás, ha egy alig ismert, európai miniállam csődközelbe jut? Természetesen a legabszurdabb megoldás a kézenfekvő, hadat üzen az Egyesült Államoknak. Aztán már más dolga nincs is, mint veszteni,majd jöhet a Marshall-segély. Arra persze senki nem gondolt, hogy ha mégis nyernek, akkor merre tovább? Az Ordító egér (The Mouse That Roared, 1959) valami zseniálisan képes abszurd szatírába foglalni az 50-es évek hidegháborús hisztériáját.

Olvasás folytatása


Sztálin forog a sírjában… és nem tud vicces lenni

Még a plakát sincs jól megkomponálva

Tudjátok, hogy lehet látványos öngólt rúgni? Pontosan úgy, ahogy az orosz kulturális fejesek tették. Berángatták a Sztálin halálát a figyelem középpontjába azzal, hogy indexre tették, így lényegesen több ember kapta fel a fejét a cím hallatán, mint ahogy amúgy tették volna. És milyen jó lenne, ha belesüllyedt volna ez a film a feledés jótékony homályába. A Sztálin halála, egy rossz film. Nem borzalmas, csak rossz, amolyan egyszer meg lehet nézni, aztán reggelre el is felejted. Ez a film nem más, mint kiöregedett, partvonalra állított karakterszínészek jutalomjátéka, ami megpróbál szatirikus lenni, de végig csak izzadni képes.

Olvasás folytatása