A gyerekkori élmények gyakran rózsaszín szemüveget tesznek ránk, így olykor képesek vagyunk, amúgy nem túl jó dolgokat is szeretettel keblünkre ölelni, még akkor is, ha amúgy látjuk annak hibáit. Így vagyok ezzel, ha a 90-es évek két kosztümös sikerfilmjéről van szó: vagyis az 1991-es Robin Hood, a tolvajok fejedelme, és az 1993-as A három testőr. Ezúttal az előbbiről szeretnék egy egészen más felfogásban kritikát megfogalmazni, tárgyi hibáira fókuszálva inkább. Persze a rózsaszín szemüveg miatt nem vállalkozom arra, hogy pontozzam is.
Mítosz és film
Talán nem mondok meglepőt azzal, hogy a film köszönő viszonyban sincs az eredeti Robin Hood mítosszal, inkább a tejcsoki esete igaz rá: nyomokban legendát is tartalmazhat. De ezt igazából nem róhatjuk fel hibának, hisz nincs olyan adaptációja, ami következetesen ragaszkodna az eredeti, középkori mondákhoz. Eredetileg valamikor a 13. század vége és 14. század vége között keletkezett és játszódik Robin Hood története, ami már önmagában szemben áll a legtöbb adaptáció időkeretével. Abban viszont már jobban talál, hogy eredetileg is a fő ellenfele a nottingham-i sherif, bár happy end ott nincsen. Valamikor a 16. században került át kronológiailag a 12. század végébe, ezt a 17. század óta kvázi kanonizálta az irodalom.
Történelem és film
Na itt már vannak komoly gondok. Csak néhány apróságra hívnám fel a figyelmet, amelyek teljesen szembe mennek a történelmi hitelesség látszatának is. Ahhoz képest, hogy a 12. század végén vagyunk (Angliában még épp csak kezd kibontakozni a gótika), elég sok késő-gótikus elem jelentkezik a filmben. Ezek egy része nem feltétlen feltűnő, de két helyszín, a Locksley kastély, és a Nottingham vár már kiabáló jelenség. Ezekről kicsit később.
A film végén felbukkanó Richard király meglepően öregre sikerült Sean Connery személyében (mondjuk nem is értem, miért kapta a szerepet – jó, tudjuk, hogy tisztelgés az 1976-os Robin Hood alakítása iránt, de akkor is…), holott Richard ekkor, 1194-ben, 37 esztendős volt. Szintén komoly hiányérzetet keltett (már gyerekkoromban is megfogalmazódott bennem) János herceg hiánya, mintha ebben a filmben nem is élne. Ez azért is meglepő, mert a legtöbb Robin Hood történetben ő a fő antagonista, és a nottinghami bíra amolyan jobbkezeként jelenik meg. János szerepe a modern Robin Hood adaptációkban főként Walter Scottnak köszönhetően alakult ki.
Végül ne feledkezzünk meg a film főgonoszáról, a nottinghami sherifről (Alan Rickman). Noha, színészi alakítás terén zsenialitásnak lehetünk tanúi, történeti értéke már annál vitathatóbb. A sherif valójában egy egyszerű, közrendi származású hivatalnok (legalábbis itt mindenképp). Az a gondolat, hogy királyi vérrel házasodjon, vagy hogy egyáltalán a trónra ácsingózzon, elképzelhetetlen lett volna a középkorban. Még egy szegényebb nemesi családba sem tudott volna egykönnyen beházasodni.
Ábrázolásmód
Sok apróságban mutat fals képet a 12. század végi Angliáról, melyeket sokáig tartana sorolni, így inkább csak pár érdekességre hívom fel a figyelmet. Noha a díszlet önmagában kimondottan hangulatos, mégis ma már elavultnak hat, s ha alaposabban megnézzük, kicsit olyan hatást kelt, mintha a 60-as évek nagy történelmi filmjeinek díszleteit hasznosították volna újra. Ezzel önmagában nincs gond, viszont vannak helyette valóban vitatható elemek.
Kezdésként, a helyszínek közül a két kastély már önmagában anakronisztikus. A Locksley kastélyhoz a Dél-angliai Old Wardour kastélyt használták fel, amit valamikor a 14-15. század környékén építettek, már késő-gótikus stílusban. Érdekesség, hogy ezt a várkastélyt az angol polgárháború során megostromolták, és egy lőporrobbanás miatt a hátsó része teljesen összedőlt.
Old Wardour kastély romjai
A másik helyszín, a Nottingham várát megszemélyesíteni hivatott Carcassonne. Ezzel is az a fő gond, hogy tipikus késő-gótikus épületegyüttes. Persze még így is jól belesimul a film környezetábrázolásába. Carcassonne Dél-Franciaországban van, és egykor az albigensek egyik utolsó sasfészke volt. Nagy szerencséje a várnak, és városnak, hogy épségben átvészelte a történelem viharait. Az egészben az a legnagyobb poén, hogy simán választhattak volna autentikusabb épületeket is a filmhez, mint Dover, Rochester, stb. A 12. század végén a normann keep-ek még mindig elterjedtebbek voltak, mint a gótikus építmények.
Carcassonne madártávlatból
Ellentétes irányú anakronizmus a bayeux-i kárpit felhasználása a film eleji openinghez (mellesleg később Marian pont ezt a kárpitot hímzi, nem sokkal az előtt, hogy foglyul ejtik), ami azért vicces, mert egy bő száz évvel korábbi eseménysort mutat be, s ráadásul a hastingsi csatával nagyjából kortárs alkotás. Viszont emiatt nem kerülhették meg a filmesek, hogy beemeljék a normann pajzsot (kite), mint kelléket, pont a kárpit miatt. Ugyan volt még használatban ez a pajzs, de a 12. század végére már kiveszőben volt, lévén rájöttek, hogy nem annyira praktikus, mint a kerek pajzs, vagy a kite-ból fejlesztett háromszög pajzs.
Részlet a beyeux-i kárpitról
Sok kis apróság is befigyel, mint Marian otthonában a Tudor-kori boltív, a köznép ábrázolásában a következetes rongyokba öltöztetés (ez mondjuk elég sok középkor témájú filmnek hibája), vagy épp a nyomtatott körözési lap. Utóbbi azért is külön vicces, mert akkoriban elég kevesen tudtak olvasni, szóval nettó marhaság körözési lapot kiaggatni (arról nem is beszélve, hogy sem a papír nem volt elterjedt ekkor Európában, sem a nyomtatás nem volt feltalálva). Vicces látni, hogy a vár tornyainak tetejére (közeli jeleneteknél) szalmatetőt raktak (ennél gyúlékonyabb már csak akkor lenne, ha olajat is öntenének rá).
Itt látszik a szalmatető
A két kedvencemről se feledkezzünk meg. A nyílhegy öntés, valamint a lőpor. Az előbbi hatalmas WTF, több szempontból is. Egy: a vas önthetőre olvasztását csak évszázadokkal később találják fel, kettő: a vas olvadt állapotban narancssárgán izzik (szóval a filmben ólmot láthatunk), három: a fa öntőforma az olvadt vastól valószínűleg azonnal elégett volna, négy: a nyílhegyeket mindig is kovácsolással készítették (mellesleg egyszer láttam egy kovácsnál, kb. két perc munka egy hegy elkészítése). Ezt már gyerekként is furcsálltam.
A másik kedvencem a lőpor. Azim valami hihetetlen módon képviseli a Közel-Kelet technikai felsőbbrendűségét a filmben, amit sajnos kényszeresen úgy ábrázolnak, hogy az logikailag kérdőjelessé váljon. Ilyen a lőpor esete is. Bő száz évvel később kerül sor a lőpor első harctéri használatára, még valamikor a 14. század legelején. Hogy pontosan mikor jelenik meg Európában, az vitatott, de a 12. század végén még bizonyosan nem (és a Közel-Keleten sem volt elterjedt: azért a keresztes háborúk egészen másképp alakultak volna, ha a muszlimok már ismerik a lőport). Na de ahhoz képest, hogy a filmben az emberek először találkoznak a lőporral, nem nagyon esnek pánikba tőle.
Logikai bukfencek
Végezetül még pár logikai problémát is előrángathatunk Robin Hood csuklyája alól. Kezdésnek Azimot mórnak nevezik, meg Duncan is a mórokat hibáztatja. Kérem szépen, a mórok az Ibériai-félszigethez tartoznak, és nem a Szentföldhöz. Ott arabok és szeldzsuk-törökök voltak. Még nagyobb marhaság, amikor Robinék partot érnek a doveri szikláknál, és közli, hogy napnyugtára otthon lesznek. Nem tudom, ma mennyi idő vonattal eljutni Dovertől Nottingham környékére, de nem hinném, hogy a középkorban ezt a távot képesek voltak egy nap alatt abszolválni.
Szintén vicces, hogy mennyire butának nézi a film a középkori angol parasztokat. Egyik jelenetben nem tudnak elszámolni ötnél tovább, a másikban nem tudnak különbséget tenni jobb és bal oldal között, vagy épp az elején, rettentő bénán lőnek célba íjjal, ami azért is vicc, mert pont ez volt az a fegyver, amihez Angliában mindenki értett.
De a skótok is megkapták a magukét. Nomád, kannibál keltákká degradálódtak, ami azért is vicces, mert ekkor már a keresztény hitet gyakorolták, és a nomadizálás sem volt jellemző rájuk történelmük során. Állítólag van olyan kelta a filmben, aki kilt-et visel (skót szoknya), ami szintén anakronizmus (viszont én ilyet nem tudtam felfedezni).
Az angol nyelv általános használatát se feledjük. Oké, hogy nem lehet korhű nyelvezettel operálni, mert akkor senki nem értené, mit is beszélnek a szereplők, de arra azért figyelhettek volna, hogy kicsit avíttabb szókincset adjanak a nekik, meg esetleg kihangsúlyozzák, a közemberek és az arisztokrácia nem feltétlenül értette meg egymást. Azt már túlzás lenne elvárni, hogy a nemesség (legalábbis a normann származású) és a király francia nyelven szólaljon meg (a valóságban Richard nem tudott angolul).
Zárszó
Mint látható, számtalan sebből vérzik a film, ha kicsit is odafigyelünk a történelemhűség kérdésére, vagy a logikára. Amiben viszont jól teljesít, az a hangulat teremtés, az eleve oldottabb, humorosra vett stílus, így beleélhetővé tud válni. Azért adott pár mémmé vált aranyköpést is (“Minden a mórok hibája! Ha nem lettek volna istentelenek, Robin úrfi sosem ment volna el a háborúba…. Miféle név az, hogy Azim? Cornwalli… vagy ír?” – “Mór!”; “Miért pont kiskanállal? Mért nem mondjuk bárddal, vagy baltával?” – “Mert az tompa, és jobban fáj, te barom!”; stb.). Szóval szerintem annyira nem érdemli meg a savazást, hiába középszerű Costner és Freeman alakítása, hiába van tele hibával, de hangulatteremtésben szerintem jól működik. Jobban is szeretem, mint a szintén 1991-es Robin Hood című, másik alkotást, Patrick Bergin és Uma Thurman főszereplésével.
Foma blogja 
Hozzászólás