Mit ér a She-Ra remake?

Az valami hihetetlen, hogy a Netflix képes volt egy egész évadot két szezonként eladni a közönségnek (újraszámolva az epizódokat, rájöttem, hogy a 2. évad csak 7 részes volt), de vajon önmagában, ettől függetlenül, megérdemli a figyelmet ez a sorozat? Kezdjük talán ott, hogy az eredeti alap változatot, ami a 80-as években készült, nem láttam, és nem is tervezem pótolni. Valahogy a Mattel-animációk hidegen hagynak. Pont emiatt nem erőltettem sem a He-Man-t, sem a Thundercats-et. Utóbbinak legalább a megbukott remake-jét láttam (az nézhető volt, de annyira nem fogott meg, hogy sajnálkozzak a befejezetlenségén). Maga az eredeti She-Ra viszont a maga korában nem volt egy sikertörténet, nem is lett lezárva. Ezek után kíváncsi voltam, hogy mit tudnak kihozni az alapanyagból a Dreamworks-nél, képes lesz-e az újrázás önálló lenni, mennyire lesz hű az alapanyaghoz, vagy épp életképes sorozat kerekedik-e ki belőle?

Kacsamesék újratöltve (DuckTales, 2017), első benyomás

Akik a 90-es évek elején élték gyerekkorukat, azok számára nem volt ismeretlen, hogy vasárnap délutánonként lényegében kiürültek a játszóterek, gyerekhangot sehol nem lehetett hallani, mert mindenki rongyolt a tv elé, hogy a Disney meséket nézhesse. Ennek a korszaknak meg volt a maga naiv bája. A 80-as és 90-es évek fordulóján a Disney másodvirágzása elhozta a nagy mozik mellett, annak sorozatait is (ezek jelentős része persze már nem volt annyira friss alkotás). És mi még emlékszünk a Csipet-csapatra, Balu kapitányra, vagy épp Dagobert bácsira. Meg arra is, hogy volt egy gyászos nap az életünkben, amikor megfosztottak minket a Kacsameséktől. De most nem is ez a lényeges, hanem az, hogy a Disney a nagy újrázási lázban elővette régi sorozatait is. Ezúttal az egyik legkedvesebb sorozattal kezdték, a Kacsamesékkel.