Mivel már a nyakunkon van a tökös hacacáré, gondoltam, ezúttal alkalomszerű darabbal jövök. Adta is magát a dolog, ugyanis pont tegnap debütált egy új attrakció, a Michael Jackson’s Halloween. Már akkor fogalmazódott bennem egy gondolat, amikor csak rákattintottam a film adatlapjára, viszont végére érve egyértelművé vált, hogy ez nem más, mint egy lelketlen, profithúzási kísérlet Jackson emlékéből, mintha a pop-királynak szüksége lenne erre, mert amúgy nem tett volna le eleget a könnyűzene történetében.
Michael Jackson életében sem csinált különösebben kimagasló filmeket (bár a Moonwalker-t talán mindenkinek érdemes lenne megtekinteni), de ezzel az animációs filmmel képesek voltak kivonni a lényegi eszenciát is mindabból, ami élvezhetővé tesz egy Jackson filmet. Aztán menet közben rájöttek, hogy valamit bele kellene pakolni, ha már a főszereplőt lényegében kiírták a történetből. Így aztán lett egy fura történet, kaptunk két és fél főszereplőt, meg egy roppant kínos mondanivalót, amihez sem a zene, sem a tánc nem volt képes elégséges ellensúlyként jelen lenni.
A film legnagyobb erénye, hogy rövid, mindössze háromnegyed órás, viszont pont ebből fakadóan, mintha a készítők vagy tisztelgő montázst akartak készíteni, vagy valami átfogó koncepció dolgozott bennük, vagy szimplán csak végig akartak rohanni Jackson-on, mint a türelmetlen turista a múzeumon, de valahogy annyira katyvasz lett az összhatás, hogy legfeljebb kikockázva lenne érdekes, egy vérbeli Jacko fan számára. Így viszont inkább a sokat akar a szarka effektus valósult meg, volt benne minden, és mégse volt benne semmi. Belezsúfolták az összes zenei sikert, az összes jellegzetes jelmezt, klipet, stb. Csak közben elfelejtették mindezt koherens rendbe tenni. A főszereplők meg csak végigmasíroztak az egészen.
Történetét tekintve egyszerű képletet kapunk. Vincent és Victoria két átlagos ember, akik szeretik a zenét, de nem hódolhatnak szenvedélyüknek, mert az élet konformitása eltiltaná ettől. Egy napon Victoria sétáltatja főnöke ebét, amikor egymásba szaladnak, minek hatására a kutya beszökik egy kísértetkastélyba az erdő mélyén. Aztán a kastélyban elszabadul a pokol. Na jó, minek titokzatoskodjunk, ellövöm a poént. Az egész kastélyt maga Jackson hozta létre, hogy ezzel lényegében kezdőlökést adjon a kiszemeltjeinek. Ott benn meg amolyan abszurd kalandba keverednek: végigkergeti őket egy sor helyszínen a megszemélyesült konformitás, miközben Jacko három manifesztációjával találkoznak. Ugye-ugye, hogy kell összerakni egy híres pop énekest, ha nem úgy, hogy fogunk egy őrült tudós macskát, egy félbolond tökfejű madárijesztőt, meg egy militarista pókot, majd bedobjuk őket egy gépbe, ami végül kiadja a végeredményt: Michael Jackson eltáncolhatja a híres Thriller-t.
Valahogy végig enyhe undort éreztem a film iránt, mert sem tiszteletet nem tanúsít, sem a látszatát nem próbálja adni annak, hogy nem rókabőrözésről van szó. Ezt tetézi, hogy a sztori kapkodó, összezsúfolt, miközben teljesen élettelen és lelketlen. A két főhős egy pillanatra sem szimpatikus, vagy érdekes (annyira semmilyenek, hogy akár Jacksonnak is adhattak volna helyettük szerepet), de azért kapnak cukiskodó elemeket (főleg az idétlen kutya). Grafikailag sincs tökéletesen a szeren, sokszor elég darabosnak hatott a figurák mozgása, ami 3D animációnál kissé fura, lévén ma már a stop-motion is kimondottan folyamatos mozgást produkál. Zenéről kár értekezni, Jackson számok, amik közül kiválogattak pár jobbat, de a lényeg a Thrilleren volt (ezt viszont sikerült kiherélni).
Nem érdemel több bekezdést ez a borzalom. A konklúzió nem más, mint a konformitás feltétlen csak rossz és elnyomó lehet, ami ellen az egyetlen megoldás a zene. Nincs benne egy csipetnyi filozófia sem, mondjuk ennek a filmnek még kimondottan kínosan is állt volna a gondolkodás. Október 31. estéjére esetleg be lehet vállalni bemelegítésnek egy horror elé, vagy azután levezetésnek, de amúgy totál felejthető. Csak a grafikai minőség és a zene az, ami képes kiemelni a totális bukásból, így 3/10 pont.
Foma blogja 
Hozzászólás