Miraculous: Katicabogár, Az utolsó kritika (3. évad)

Nem csalás, nem ámítás, erről a sorozatról nem tervezek ezek után újabb írást produkálni. Főleg, hogy a harmadik évad gyakorlatilag mindent elkövetett, hogy elveszítsem azt a maradék jóindulatomat is iránta, ami eddig még rávett arra, hogy adjak neki esélyt, holott nyilvánvaló volt, fejlődésre képtelen alkotásról van szó, de legalább eddig képes volt alkalmasint villantani valami ügyeset, illetve tartott egy bizonyos szintet. Persze, felmerül a kérdés, hogy miért húzódott eddig a harmadik évad kiértékelése, mikor még a másodiknál azt mondtam, hogy van bennem érdeklődés iránta? Az erre szolgáló válasz is szerepet játszik abban, hogy ne akarjak többé ezzel foglalkozni.

Miraculous: Katicabogár és Fekete macska kalandjai, 2. évad kritikája (2017-2018)

Kimondottan jól sikerült a 2. évad. Miután mindenki a szívéhez kapott, lehűtendő a kedélyeket, kizárólag önmaga mércéjéhez képest értendő ez a siker, ugyanis képes volt némi fejlődést felmutatni a sorozat az 1. évadhoz képest. Persze az sokat elárul róla, hogy ehhez már a nulla alá kellett vigyem az elvárásaimat.

Ugyan nem ért még véget a szezon (a szöveg eleje még akkor készült, amikor kb. a 16. részig jutott a széria, de úgy döntöttem, hogy meghagyom ebben a formában, és utána tűzöm hozzá az azóta leadott részekkel kapcsolatos megfigyeléseimet, illetve menet közben is hozzátoldok még pár mondatot), de már nem akartam tovább húzni a kritikát, főleg, hogy elég soká lesz még itt a zárás (köszönhető a ZAG balfaszságának). Most mondhatnánk, hogy ha annyira nem lopta be magát a szívembe ez a sorozat, akkor minek is foglalkozom egyáltalán vele? Kétségtelen, hogy indokolatlanul sok figyelmet szenteltem neki, két kritika az első évadnak, plusz további ekézések itt-ott elszórva, de valahogy rendre újra előveszem ezt. Nem azért, mert utálni akarom, hanem bosszantja a csőrömet, hogy ott van benne a potenciál, csak a készítők rendre félre szabják. De kezdjünk bele a kritikába.

Katicabogár és Fekete Macska 2. szezonról előzetesen

Már egy ideje érlelődött bennem, hogy összeszedettebb formában megfogalmazzam, hányadán is állok ezzel a sorozattal, illetve, várok-e bármit is a második szezontól. Az elhatározást végül az hozta meg, hogy közeledve a szezonpremierhez, szemmel láthatóan, kezd újra gyarapodni a témára vonatkozó keresés. Persze ez önmagában még nem lenne ok, hogy kattintásvadászkodjak, viszont már egy ideje kikívánkozott belőlem mindaz a negatívum, amit a Zag iránt érzek.

Zak Storm, avagy gyerekek kalózosat játszanak

Már-már kezdtem lemondani a gondolatról, hogy valaha látni fogom ezt a sorozatot, pedig külön kíváncsi voltam arra, hogy a Zag Animations mit tud kihozni egy ennyire látványosan a Storm Hawks-ra emlékeztető koncepcióból? Főleg a Katicabogár után, ami, fogalmazzunk úgy, nem győzött meg. Mivel rosszul startolt nálam a Zag, így érthető módon, erős fenntartásokkal voltam a Zak Storm iránt. Ehhez képest kellemes csalódásnak bizonyult.

Zag Animations, egy feltörekvő lufi

A tavaly debütált Miraculous Ladybug kapcsán felmerült bennem a gondolat, hogy mégis kik készítették ezt a sorozatot? Mostanra eljutottunk oda, hogy egész szépen lekövethető a Zag a neten, ami tavaly ilyenkor még csak komoly nyomozással volt teljesíthető. Eddig két honlapjuk van, amelyből az első mára már inaktív, míg a második inkább amolyan üzenőfalként funkcionál. Ezek összevetésével nézzük meg, mire is számíthatunk a Zag-től?

Miraculous: Katicabogár és Fekete Macska kalandjai (Miraculous: Ladybug, 2015)

A minap a youtube feldobta ajánlatnak nekem ezt a sorozatot, és ami azt illeti, a kíváncsiság arra vezérelt, hogy rákattintsak. Első körben olyan érzésem volt utána, hogy bár ne tettem volna, épp a sorozat harmadik részére klikkeltem, és inkább éreztem kínosnak, mint szórakoztatónak. Aztán gondoltam egyet, miért ne alapon, és nekikezdtem az első részének. Mivel jelenleg is fut a sorozat, így teljes értékítéletet nem mondhatok róla, viszont így megközelítőleg az évad felénél már kialakultak általános benyomások.

Maga a történet rém egyszerű, és nagyon sok pontban ismerős lehet, lévén eléggé összelopkodott darab ez, amolyan Frankeinstein szörnye típus (ugyan több emberből lett összetákolva, de mégiscsak ember érzést keltett). Adott az átlag tini, aki ezúttal Párizsban lakik, éli átlagosnak éppen nem mondható életét – suli, szerelem, barátok, stb. felső középosztálybeli miliőben (szóval megvan neki mindene, még talán több is), viszont ha felbukkan a gonosz, azonnal átváltozik szuperhőssé, és lecsapja a napi szörnyet. Ő Marinette, hős nevén Katicabogár. Természetesen van társa is kalandjaiban, mégpedig Fekete Macska, polgári nevén Adrien. Nyilvánvalóan nem tudják egymásról, hogy a valóságban kicsodák. Az epizódok története minden egyes alkalommal ugyanaz, akad egy megszállt ember, aki mágikus képességeket kap a főgonosztól, Halálfejtől (borzasztó ciki név, bár a többi nyelven is elég béna nevet kapott, talán az angol változat egyedül vállalható: Hawk Moth, eredeti francia neve Papillon). Hőseink meg félredobják hétköznapi gondjaikat, és álarcot öltve elkenik a napi ellenség száját, hogy aztán minden, amit leromboltak, egy varázsütésre megjavuljon. Ezen a ponton felmerül a jogos kérdés, hogy ennyiből nem lehet épkézláb gondolatmenetet felépíteni. Nos, nem is fecséreltem volna a billentyűzetem koptatását, ha nem lenne annyira felemás az egész alkotás. Ugyanis egyszerre rossz, és szórakoztató.