Most, a párizsi Notre Dame kapcsán újfent felmerült a vita, hogy mennyire jó, mennyire autentikus egy műemléket újjáépíteni? Nagyjából két szemlélet feszül egymásnak, ahol az egyik fél azzal érvel, hogy az újjáépítés kiöli az eredetiséget a műemlékből, míg a másik oldalon meg azok vannak, akik a régi dicsőséget akarják visszakapni (nagyon sarkítottan fogalmazva). A műemlékvédelem számára is egy ősi dilemma, és gyakorlatilag minden országban más hozzáállás mutatkozik a téma iránt, illetve eseti szinten is eltérhet a konklúzió. Ebben a kérdésben hazai példákból is egy nagy kosárra valót találunk mindkét oldalon, ami főleg a német példával való összehasonlításból fakadt. Mivel mindkét szemléletnek meg vannak a pozitívumai és negatívumai, kicsit nézzünk is rájuk nagyítóval.
Állagmegóvás
Mivel a műemlékek történetének részét képezi a rombolás, így sokszor dilemmát okoz a helyreállítás során, mégis mely szempontok szerint történjen az? Elfedjék-e a rombolást, vagy meghagyják azt? Egy szobor esetében mondjuk kevésbé életbevágó kérdés, míg egy épületnél már annál nagyobb gondot jelent, főleg, ha nincsen jól dokumentálva az építéstörténete, több periódusa is volt, vagy magának a rombolásnak is kultúrtörténeti jelentősége van.
Zsámbék. Klasszikus állagmegóvás, pedig itt lehetőség lett volna a visszaépítésre is.
Hazánkban a szakma leginkább az állagmegóvást preferálja, ami lehetőséget teremt a falak további pusztulásának akadályozására, rövid távon költséghatékonyabb, nem igényli drasztikus modern elemek beemelését, és biztosítja a további kutathatóságot, valamint a tévedések korrigálását is könnyebbé teszi. Talán a legnagyobb hátránya, hogy jobban oda kell figyelni az állagmegóvás fenntartására, és az költséggel jár hosszú távon. Persze létezik rosszul kivitelezett állagmegóvás is, elég csak a hírhedté vált székesfehérvári koronázó székesegyház romjai fölé húzott kupolára gondolni.
Ilyenkor egy épület romot csak annyira építenek vissza, hogy a falak ne pusztuljanak, illetve amennyire a maradványokból következtetni lehet eredeti állapotukra. A magyar várak például jó orvosi lovai ennek a kérdésnek, mivel több építési periódusuk mellett a legtöbb esetben hosszan elhúzódó pusztulási történetük is van (ráadásul az eredeti építőanyagot nagyobb részt a környékbeliek elhordták saját célra). Amikor hirtelen pusztulás következik be, és ez időben nem túl távoli esemény, akkor nagyobb az esély a teljes újjáépítésre. Erre jó példa a második világháború rombolásából helyre állított német várak sora, vagy épp Monte Cassino kolostora. Máskor viszont a hirtelen pusztulás hiába következett be, ha az régen történt, mivel a leomlott alapanyagot elhordták. Ezért hagyták romnak például az angliai kolostorokat.
Újjáéptíés
Szakmai szemmel ez egy problémás jelenség, főleg, amikor nincs mód pontosan rekonstruálni valamit. Így aztán a régészek, történészek, restaurátorok, stb. nem igazán támogatják ezt az eljárást a legtöbb esetben, mivel az újjáépítés elfedi az eredeti falakat, akadályozza a kutathatóságot, ellehetetleníti a korrigálás lehetőségét, nagyon sokba kerül rövid távon, és hosszútávú fenntartása sem lesz olcsóbb. Emellett kérlelhetetlenül szükséges a modern elemek felhasználása is, amennyiben hasznosítani szándékozzák azt.
Füzér 1954-ben
Főleg inkább laikusok támogatják, akik szívesebben látnak egy épületet régi dicsőségében, vagy a funkcionalizmus hívei, akik a romokat haszontalannak tarthatják, illetve akadnak olyan fantázia szegények is, akiknek nehézséget jelent néhány falcsonkból elképzelni egy épületet eredeti valójában. Mondjuk nekik készültek a rekonstrukciós rajzok (amúgy, ha egy-egy vár rekonstrukciós rajzát megnézzük, elég sokféle kinézettel vannak ábrázolva, ami a szerteágazó értelmezési lehetőségeket mutatja, ha most kiemelünk ebből egyet, az elég önkényes cselekedet).
Füzér ma. Kétségtelen jobban néz ki, csak milyen áron?
Magyarországon többféle megvalósítása is született már újjáépítésnek. Ezek közül vannak jobban sikerültek, rosszak, és egyenesen botrányosak egyaránt. Jobban sikerült felújításra nehéz jó példát hozni. Talán a hollókői vár, ami igazából inkább átmenet az állagmegóvás és újjáépítés között. A rossz helyreállításra példa a visegrádi Salamon-torony, ami mind anyaghasználatában, mind autentitás terén rossz döntés volt. De talán a legrosszabb megoldás a budai királyi palota esete. Azt a második világháborúban lebombázták. Adott volt a lehetőség, hogy a középkori palotát rehabilitálják, ehelyett építettek egy neoreneszánsz palotát a 18. századi barokk palota helyére.
Az utóbbi évek legvitatottabb helyreállításait három név fémjelzi: Visegrád, Füzér, Diósgyőr. Visegrádon a királyi palotát építették fel, félig-meddig, de még törekedve a rekonstruálásra (amúgy elég komoly műhely alakult itt ki, főleg a középkori főúri konyha és fűszerkert rekonstrukciójára vonatkozóan). Ezzel szemben Füzért szinte teljesen visszaépítették, vitathatóan, mennyire vették komolyan az építési periódusokat, ráadásul alig észrevehető az eredeti és új falazat elválasztása. Még Diósgyőrnél már pusztán a látványról szólt a történet (jó, itt is jelen volt a szakma, eleve Füzérhez hasonlóan, nagyon jól kutatott várról van szó, köszönhetően Czeglédy Ilona munkásságának).
Na és mi a helyzet a Notre Dame-al?
Amit eddig tudunk a templom sérüléseiről: a fa tetőszerkezet teljesen megsemmisült, több helyen beszakadt a kő-boltozat. Ezeken felül fennáll a lehetősége, hogy az épület alapszerkezete is sérülhetett a hő és rezgések hatására, illetve az ablakok állapota is kérdéses. Ebből is látszik, hogy rengeteg munka lesz vele. Viszont máris jön az érvelés, hogy nem lesz már ugyanaz, hisz a teteje már nem az eredeti lesz. Nos igen, ez igaz. Mondjuk a leégés előtt sem volt már az eredeti teljesen. Például a huszártornyot a 19. században építették (eredeti tervek alapján). Viszont konkrétan a templom ezen részéből amúgy is keveset láthatnak a turisták, szóval nem mindegy?
A tűz után jól látszik, mi semmisült meg, vagy rongálódott meg.
Vannak olyan részei, amelyeket anélkül is helyre lehet állítani, hogy különösebben új anyagokat kellene bele tenni. Elsősorban a boltozatra gondolok, ami nagyobb részt elég jól átvészelte a tüzet, és csak ott szakadt be, ahol a huszártorony rázuhant. A kő-anyaga megmaradt, még ha sanszosan össze is tört. Ezek egy részét valószínűleg vissza fogják építeni a szerkezet felújításakor, és csak annyi újat tesznek bele, amennyit nem lehet már újra használni. De ez még mind csak találgatás részemről, nagyjából az általános restaurációs tendenciákból kiindulva.
Összegezve, igen, lesznek bizonyos elemei, melyek újak lesznek. De ez nem változtat azon a tényen, hogy a templom áll, és egyben van. Amúgy meglepően sok eleme nem eredeti középkori, szóval azon keseregni, hogy elvesztette középkori jellegét, felesleges. Például a híres vízköpőket is a 19. században faragták hozzá. A legtöbb ilyen templom az évszázadok során sokat változott, még ha az nem is feltétlen tűnik látványosnak. Mellesleg, ha úgy hagynánk tető nélkül, akkor meg az időjárás még gyorsabban lebontaná.
Foma blogja 
Hozzászólás